Magyar Cserkész, 1988 (39. évfolyam, 3-4. szám)
1988-03-01 / 3-4. szám
MAGYAR CSERKÉSZ 5. oldal II. KÉR., DÉL-AMERIKA TANULÓTÁBOR A TENGERPARTON Három hónappal ezelőtt a Z.I.K. (Zrínyi Ifjúsági Kör) földrajz óráján kaptuk meg a hírt. A Páfrány csoport meghívott a föld-néprajz tanulótáborába, amit Gesellbe vagy Córdobába terveztek. Meg voltunk hatva, hogy ilyen testvériesen akartak megosztani ekkora lehetőséget. Mi persze, nagy örömmel elfogadtuk. Nagy izgalommal vártuk az utazás napját. Mindenki szorgalmasan foglalkozott a felszerelés megszerzésével. Sok álmatlan éjszaka után végre elérkezett a várva várt nap. Az útra nem igen emlékszem, mert majdnem az egészet átaludtam. Az órarend a következő formában volt beosztva: reggel, ébresztő után, rendet raktunk a szobákban. Azután jött egy tanár előadást tartani, utána egy tanulási óra következett, és ez négyszer ismétlődött naponta. Én inkább a pihenők alatt tanultam, mert a tanulási órák idején túl sok forgalom volt. Józsi bácsival mindennap lementünk a strandra fél órára, hogy a testi szempontot se hanyagoljuk el. így történt aztán, hogy egy ilyen lemenetel alatt találtunk egy petróleumos pingvint. Elvittük a városba, hogy beadjuk egy akváriumba, de sajnos csak egy állatorvost találtunk, aki azt tanácsolta, hogy tartsuk magunknál és mossuk le kétszer naponta. Két nap múlva Judit néni bejön a szobába a pihenő alatt és egy ládát kér. Kiderült, hogy egy második pingvint találtak. Ez is petróleumos volt, ezt is rendszeresen fürdetni kellett. Múltak a napok, s egyszer csak elérkezett a próbaérettségi napja. Mindenki keményen tanult erre az izgalmas alkalomra. A hátránya ennek a vizsgának az volt, hogy kevés idő állt rendelkezésre és csak két napra rá tudtuk meg az eredményt. A táborban egy szép nagy farkaskutya is csatlakozott hozzánk. Axelnek hívták. Annyira ragaszkodott hozzánk, hogy vasárnap még a templomba is elkísért. Hiába próbáltuk kivinni, újra és újra bement a templomba. A pap egyszer meg is állt a prédikáció közben és kérte, hogy valaki vigye ki a „kis ölebet”. Mielőtt visszaindultunk volna, egy egész délutánunk volt Gesellt utoljára bejárni. A buszállomás felé indultunk végül is. Sajnos visszafelé a buszvállalat által ígért luxus busz közönséges járatnak bizonyult. A két gondosan kezelt pingvin pedig autóval utazott egy tengerparti üdülőhely állatkertjébe. Deák Gábor Bs.As. — Argentína A Buenos Aires-i földrajz-érettségi jelöltjei 1988. július 31-én a szóbeli vizsga alkalmából.