Magyar Cserkész, 1988 (39. évfolyam, 3-4. szám)
1988-03-01 / 3-4. szám
12. oldal MAGYAR CSERKÉSZ IV. KÉR., AUSZTRÁLIA CSERKÉSZEINK ERDÉLYÉRT Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy az emigrációban a magyarságtudat egyik legjelentősebb ébrentartója és fejlesztője a magyar cserkészmozgalom. Ennek fényes bizonyítéka, hogy szeptember 23-án, pénteken Sydneyből is, Melbourne-ből is egy-egy csoport fiatal cserkész elindult gyalog Canberrába, hogy Ceausescu falurombolása ellen tiltakozó aláírásokat kézbesítsen a szövetségi parlamentben. Melbourne-ben a Hunor és Magyar, valamint a Tormay Cecil cserkészcsapatok tagjai karolták fel az ötletet a Corvina öregcserkészek támogatásával. A többnyire középiskolás korú ifjak diáktársaik közül toboroztak „sponsor”-okat a távgyaloglásra. Már ezzel is hasznos propagandamunkát fejtettek ki, elmagyarázván ausztrál barátaiknak, hogy miért válalkoznak a nehéz feladatra. A mintegy 35-40 főből álló melbournei távgyalogló csapat szeptember 23-án déli 12-kor indult. Felvetődik a kérdés: vajon mi ösztönzi ezeket a tizenéves fiatalokat ilyen még felnőtteket is megviselő erőfeszítésre? Ha jobban meggondoljuk, legtöbbjük már itt született Ausztráliában. A kérdésre csak egy felelet lehetséges: a magyarságtudat ösztönzi őket. Az a magyarságtudat, melyet a cserkészmozgalom oltott beléjük és fejlesztett bennük, hogy soha ne legvenek gyökértelenek, múlt-nélküliek. Ezek a távgyalogló, itt született tizenéves cserkészek egytől-egyig megfelelnek Teleki Pál néhai főcserkész meghatározásának, melyben így írta le a magyar cserkészideált: „Emberebb ember, magyarabb magyar”. (—) Ml IS OTT VOLTUNK .. . Amikor június 26-án, vasárnap délután a melbournei Korvina cserkészcsapat tagjaival megérkeztünk a Ferihegyi repülőtérre és taxiba szálltunk, hogy első lakóhelyünkre elmenjünk, a taxisofőr újságolta, hogy hétfő este tüntetés lesz a Hősök terén az erdélyi ügyben. Boldog meglepetéssel fogadtuk ezt az első hírt magyar földön, és megértettük a lázasan beszélő sofőr örömét, hiszen ez volt a hazában az első engedélyezett tüntetés évtizedek óta. Másnap este ahányan csak tudtunk, elmentünk. Hét óra körül gyülekezett a nép, gyalog, villamoson, autóbuszon, metrón (minden jármű tömve volt), mindenkitől csak azt lehetett hallani, hogy a Hősök terére igyekszik. Ahogy közeledtünk, már messziről hallottuk énekelni a Székely Himnuszt, bármerre néztünk, minden irányból özönlött a nép. Elég korán érkeztünk, és jól láttuk, kik jöttek el: nem volt itt szervezett felvonulás — jöttek családok, akik kézenfogva vagy hátukon hozták gyermekeiket, voltak munkából vagy vásárlásból jövő emberek, asszonyok, kis csoportok plakátokkal, fiatalok, öregek. Látszott: a nagy ügy, Erdély ügye mindenkit megmozdított, minden különbséget áthidalt, mert csak egy volt a fontos: felszólalni erdélyi véreinkért. Gyűlt a nép, már 100,000 ember énekelte a Himnuszt, és ezt az érzést nem lehet leírni, ezt csak az tudja, aki ott volt, ott könnyezett, amikor eggyé forrt magyar a magyarral. így lettünk részesei a magyar történelemnek és az egeket ostromló kiáltásnak: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Kovássyné Marianne (Magyar Élet) Vasárnapi mise az 1988-as VK-n. — Sík Sándor Cserkészpark, Fillmore, NY, USA.
