Magyar Cserkész, 1982 (33. évfolyam, 1-2. szám)

1982-01-01 / 1-2. szám

másután peregtek a célirányos, nevelő programok. Hallottunk Szent Istvánról, a magyar cserkészet régi és új életéről, a honvédről és — hogy egy kis vidámságot is vigyünk bele, — a régi diákéletről. Ezeket mind a tiszti­tábor hallgatói disszertáció formájában készítették el és a segédtiszti tábor hallgatói előtt adták elő, hogy tanul­ják a tábortűz vezetésének módszerét. A lelkünk erősítését céló ökumenikus istentiszte­letek magyar és latin miséje beleolvadt a protestáns pré­dikáció és az ősi zsoltárok: „Mely igen jó az Úr Istent dicsérni . . .” és a Kodály által feldolgozott: „Psalmus Hungaricus”. Igen, jó volt az Úr Istent dicsérni ebben a nagy családban, ahol mindenki testvér, rokon, jóbarát. A tisztjelölteknek, alkalmuk volt végignézni az ún. „Sámán szertartást”, amelyet a segédtiszti tábor vezetői játszottak el az egynapos portyára induló táboruk előtt. Ősi szertartásokat utánozva, humoros formában mondták el a feladatokat, amelyeket a hallgatóknak az úton kellett végezni. Valahogy minden szív egy ütemre látszott dobbanni azon a kis darab magyar földön, amelyet áldozatos lelkű barátaink ajándékából építettünk és építünk azért, hogy lelkes és hűséges fiakat adjunk népünknek. Áldja meg az Isten mindazokat, akik ebben a munkában segítenek nekünk. jyr Baksa Csaba ref. lelkipásztor ISKOLATÁBOR Élményekben és tudásban gazdagodva tártek haza a nyári magyar iskola résztvevői tanulásukból. Az elmúlt év eredményeként szinte mindenki visszajött erre az évre. Nyolc felnőtt közvetlen munkája segítségével 3 hetes nyári iskolát és 10 napos érettségi előkészítő tanfolyamot tartottunk. A háromszor háromnapos eső és a velejáró sár iga­zolta nem szabad táborba indulni gumicsizma és előkabát nélkül. Az esti cipőszárítások után a „mit sütsz kis szűcs, cipőt sütsz kis szűcs” átírással, vezetőink in­dulójává vált. A száraz napokat kihasználva volt esti akadályver­seny, számháború, éjjeli riadó: (ez utóbbit a fiúk oly szép rendben és csendben hajtották végbe, hogy külön dicséret illeti őket), léggömb csata, fürdés, kirándulás. Az utak legsárosabb részeit szénával takartuk be, s vidám játékká alakult a szénagyűjtés. Örömmel tapasztaltuk a szülők méltányolják mun­kánkat. Ez megnyilvánult abban is, hogy látogatásuk al­kalmával kivették részüket a park fenntartó munká­jából, vagy ajándékokkal kedveskedtek a gyerme­keknek. Külön köszönetét mondunk Tüske Tibornak figyel­mességéért: aki egy fém zászlórudat épített fel a Park számára. Úgyszintén köszönetét mondunk a Krizsán szülők­nek, akik földalatti villanyvezeték ajándékozásával és az A segédtiszti VK tábor résztvevői Fillmore-ban ISKOLATÁBOR 81 felírású trikókkal felejthetetlen meglepetést szereztek. A tanítás három csoportban folyt. 1. Kezdők: két év eredményeként írnak-olvasnak és alap szókinccsel beszélnek. 2. Középső osztályban a nyelvtan tanításon és fogal­mazás készség kifejlesztésén volt a hangsúly. Álljon itt egy kis vers az elért eredmény igazolásául; Iskolatábor Van egy kedves székem Azon ülök szépen Tábori újságnak Verset írok éppen. Az ennivaló nagyon jó Csak kevés benne a só Játszunk és tanulunk Délután meg úszkálunk. Tábortűzre készülünk Mókázunk és énekelünk Tíz órakor lefekszünk Reggel korán felkelünk. 3. Haladó csoport: A Magyar Cserkész Szövetség őrs­vezető előkészítő tanfolyam anyagát használtuk tan­anyagként ami magyar irodalom, földrajz-néprajz, történelem részekből áll. Jó anyagnak bizonyult nem cserkészek részére is. Két cserkész letette a hivatalos vizsgát, így mindketten részt vehettek a vezetőképző táboron. Nehéz megállapítani ki kap többet táborunkon, a gyerekek vagy mi tanítók-oktatók? Nagyon szeren­csésnek érzem magam, hogy a tábor vezetésével szol­gálhatom a Magyar Cserkészetet. Ugyanakkor nem tudom eléggé felértékelni segítő társaim munkáját. Külön-külön köszönetét mondok két igazán fiatal vezetőnek Horváth Krisztinek csöndes szorgalmáért, Hokky Károlynak mindenkori szolgálatkészségéért, Soundersné (Erzsiké) módszertani tudása, hozzáértő tanítása ragyogó eredménnyel járt, Zsigmond Zsófi egyhetes részvétele is áldás volt. Bálint Gitta néni teherbírása és mindenhol kisegítő kedve aranyat ért. Teszár Jóska bá’ katonás beindítása kihatott három hétre. Élvezetes órái és humoros bemondásai kedves élménnyé váltak. 6

Next

/
Thumbnails
Contents