Magyar Cserkész, 1982 (33. évfolyam, 1-2. szám)

1982-01-01 / 1-2. szám

kába kellett állni. Akik ott maradtak hétfőn is, tovább bővítették tudásukat a csángó népi építkezés és szőttesek ismeretével.

Igen nagy élmény volt számunkra ez a tábor. A fiatalabbaknak, mert végre nem könyvből tanultak, hanem olyanoktól hallottak előadásokat, akik pár hónappal ezelőtt még a csángó földön jártak, nekünk vezetőknek talán azért, mert nem kellett állandóan figyelmeztetni cserkészeinket, hogy „magyarul”, mert hiszen az európai és amerikai látogatóinkkal úgyis mindenki magyarul beszélt. De azt hiszem mindenki érezte a magyar nyelv erejét, mely lehetővé tette, hogy a négy kontinens és öt nyelvterületről összejött magyar cserkész valóban testvérnek érezze egymást.

Jó munkát! Kovássy Marianne cscst.

A KORVINA CSAPAT LOVAGLÓ TÁBORA

Az 1981. „Táltosparipa” lovagló táborra 16 „korvinás” jelentkezett. Megjegyzem, nem a bátortalanságtól függött a létszám, hanem sokan pont akkor vizsgákra készültek, így kevesebben voltunk mint a múlt évi kiránduláson.

Október 15-én 10 órakor gyülekeztünk az Erica faluban nagy lelkesedéssel és izagalommal. Amikor oda értünk a „lovagló tanyára”, csodák csodája, készen álltak a lovak felnyergelve, így rögtön nekiálltunk osztozkodni, hogy melyik ló lesz kié. Én persze, mint vezető, kiválasztottam magamnak egy gyönyörű „Palamino” lovacskát, melyet mindenki irigyelt két napon keresztül. Egy kis idő után mindenki megebédelt és megkapta a lovát; kipróbáltuk a lépést, ügetést és lassú vágtát az istálló körül, hogy ha lepottyanunk ne kelljen messze futni a lovak után.

Azután elindultunk libasorban a hegyek felé. Voltak köztünk akik csak most először vagy másodszor ültek lóháton. El se képzelhették, hogy mi vár rájuk.

Gyönyörű erdős és hegyes vidéken lovagoltunk, ahol csak lóháton vagy gyalog lehet járni; főleg a régi bányász vasutakon a hegyoldalban. Olyan meredek részek voltak, hogy felfelé fel kellett állni a nyeregben, hogy a szegény ló kibírja — szinte lihegve értek a hegy tetejére — velünk együtt. Lefelé meg hátradűlve kellett ülni, hogy ki ne boruljunk a nyeregből. Dacára annak, hogy veszélyes utakon jártunk, se lónak, se korvinásnak nem lett komolyabb balesete — itt-ott egy kis zúzódás nem számít.

Késő délután bekocogtunk a régi Walhalla aranybányász faluba, ami egy hosszú meredek völgyben fekszik, körülvéve hatalmas erdős hegyekkel. A falu másik végén befordultunk egy kis bekerített rétre, ahol a patak mellett már álltak a sátrak és égett a tűz a vacsorához. Nem mondta senki (a büszkeség nem engedte), de mindenki hálásan szállt le a lováról. Leszedtük a nyerget és elvezettük a lovakat inni a patakhoz és lemosni a hátukról az izadtságot (itt lett hős Körlaki Laci). Ezután eleresztettük őket a mezőre és megjegyeztük, hogy ők sokkal jobban bírták az utat mint mi, mivel még volt

erejük örömükben le-föl rohangálni a domboldalon. Mi csak lerogytunk a tűz mellé.

Nyársra húzott rablóhús sütéssel telt el az est, közben énekeltünk és viccelődtünk a tűz körül. Később komolyabb tábortűzi nótákat énekeltünk és amikor kissé elcsendesedett a jó nép, Újfaludi Laci, Szerda Tibi és Tóth-Zsiga Pista cserkészfogadalmat tettek a tűz fényénél. Zászlólevonás után ők hárman jó kedvvel folytatták a nótázást és mókázást, amikor mi már régen kidőltünk a sátrakban (ők meg a sátrakat döntötték ránk).

Másnap reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk és nagy nehezen egymásután kimásztunk sátrainkból. Összehasonlítottuk és megtárgyaltuk különböző fájdalmainkat, mosdás és zászlófelvonás után nekifogtunk a bundáskenyeres és sültszalonnás reggelinek.

Irtó lelkesedéssel fenyergeltük lovainkat és újból útnak indultunk. A hegy oldalában, magasan a folyó mellett azaz felett, kis keskeny úton mentünk. A kilátás szédítő volt. Mesés páfrányos völgyekben vezetett a kanyargós út — kis patakokon át és egy keskeny régi hídhoz, ami magasan keresztezte a Thomson folyót. Ez magában is egy látványosság volt, egyenkint átvezettük lovainkat a vas hídon, csak úgy csengtek a patkók, az egész völgy vízhangzott tőlük. Ezután leballagtunk a folyó partra, ahol lehetett úsztatni lovainkat — aki mert levetkőzni és rá tudta beszélni a lovát, hogy bemenjen a vízbe. A lovak szívesen lemondtak erről az élményről, egyre kerülték a vizet és nem nagyon engedelmeskedtek.

Ebéd után visszafelé indultunk a tanyára. A kanyargós erdei föld úton volt alkalmunk egy kicsit vágtázni — amit majdnem mindenki nagyon élvezett. A lovak mind tudták, hogy hazafelé menetben vannak és egyre gyorsabban és szótfogadóbban mozogtak. Na azután amikor beértünk a kapun a zöld legelőre, volt ám verseny az istállók felé.

Jól esett végre leszállni a biztos földre és leülni egy jó meleg pörkölt vacsorához. Zászlólevonás után elbúcsúztunk egymástól és elhatároztuk, hogy a fájdalmakkal együtt is érdemes volt résztvenni és máskor is eljövünk ide. Jó munkát! Matus Feri tj.

ESKÜVŐ

Bálint Katinka st. és Geöcze Zoltán st. 1982. január 28-án este 7.30 órakor tartották esküvőjüket a Sao Pauló-i Szent Imre Kollégium templomában.

Sok boldogságot kíván minden magyar cserkész és családja nevében Bodnár Gábor, üv. elnök.

1982-ben ünnepük világszerte a cserkészet fennállásának, illetve megalapításának 75. évfordulóját. Ebben Szövetségünk is méltóképp részt szeretne venni. Magyar szempontból különösen fontos az 1982-es év: a gödöllői jamboree 50. évfordulója, mely egybeesik a 15. világjamboreeval (Kanadában). Ezt az évfordulót megpróbáljuk minden lehető eszközzel világszerte a magyar cserkészet javára felhasználni.

11