Magyar Cserkész, 1975 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1975-03-01 / 3-8. szám
SÍPPAL, DOBBAL, NADIHEGEDŰVEL... Gyurka bá, az európai kerület parancsnoka rendkívül rossz hírű töltögető. Síppal, dobbal, nádihegedűvel, megafonnal és roppant ordítással ébreszti a tábort, — ezt a munkát világért se bízná másra. Valami kéjes örömet érezhet, amikor legédesebb álmukból riasztja az embereket. Ez a kép az európai táborban ábrázolja, hajnali tevékenysége közepette. De a torontói jubileumi táborban is kitett magáért. Illetve nem a táborban. Ennek a lapnak a szerkesztője — és a naponta megjelenő tábori Híradóé is, — egy oronoi motelben húzta meg magát, hogy kipihenhesse magát. Hasonló szándékkal tartózkodott ott — éjjelente — Gábor bá is, az ügyvezető elnök. Rossz sorsunk odavetette Kölley Gyurka bát is, aki szemmel láthatólag nélkülözte hajnali tevékenységét a táborban. Ehelyett Gábor bát zavarta fel minden reggel, mihelyt keleten világosodni kezdett az égbolt. Egyik éjjel, miközben indultunk a motel más és más oldalán levő szobánk felé, Gábor bá bőszülten beszélt arról, hogy Gyurka bá biztosan újra felzavarja. Pedig most különösen fáradt, szeretne egy kicsit tovább aludni. Hirtelen mentő ötlete támadt. Elővett egy nagy papírt és ilyenfélét írt rá: „Gyurka, ha felzavarsz, szörnyű bosszút állok rajtad! Ajánlom, maradj csendben és lábujjhegyen távozz a motel közeléből!” Gábor bá bement a szobájába és én a papírt kívülről ügyesen becsíptettem az ajtóba, hogy jól látható legyen. Titokban örültem is, hogy engem ilyen veszély nem fenyeget; engem Gyurka nem szokott költögetni, valahogy érdeklődési körén kívül maradtam. Hála Istennek! Én is nagyon fáradtnak éreztem magamat. Jóval éjfél után járt az idő, nagyszerű lesz egy kis reggeli alvás, úgy sincs semmi korai dolgom. Arra riadtam fel, hogy valaki őrülten veri az ablakomat. Tántorogva rohantam oda, úgy éreztem, még semmit se aludtam. Szétrántottam a függönyt. Gyurka állt ott, Gábor bá írását odanyomta az ablakra és ezt ordította: — Nézd meg, így levelez velem az ügyv. elnök, ezt tedd bele az újságba ...! Kint még csak derengett. Legalább is nekem úgy tűnt. Gyurka kielégülten, kaján örömmel távozott. Egyebet nem tehettem: két öklömet ráztam feléje. Jubileum Venezuelában A caracasi magyar cserkészet 25 éves jubileumát ünnepli. Negyedszázad, szinte hihetetlen, hogy elrepült az idő. Az ünneplés már néhány hónappal ezelőtt, a jubileumi bállal kezdődött, ahol a 25 év előtti kisleányok, ma már édesanyák, ünnepi díszmagyarban jelentek meg. Ezután, szeptemberben jubileumi cserkész-vacsorát rendeztek a caracasi magyar házban, tervbe véve Gábor bá és csekélységem jelenlétét. Sajnos Gábor bá a repülőtársaság téves információja folytán lemaradt, magam azonban 15 évi távoliét után viszontláttam a régi cserkészgárdát és szinte szavakkal nem is tudom kifejezni azt a meleg családi érzést, amely elfogott mikor egymás után borultak nyakamba az én régi csemetéim. Kacagtunk is sírtunk is az örömtől! Hát megismer még Pöttyi néni? — volt az állandó kérdés. Hogyne ismerném meg valamennyit, hiszen tíz év alatt szívemhez nőttek, mintha enyémek lennének. Repültek a kérdések. Van gyerek? Hány? Cserkész az is? Majd meglátod, ők is, mi is megyünk a táborba. Uram Isten, milyen csudálatosán szép: mamák és gyerekek együtt a táborban. Hemzseg a campamiento „Nóra” gyermekektől, felnőttektől. Felkúszik a magyar zászló a trópusi estén, lobog-lobog és hirdeti, hogy az ifjúkorban elültetett cserkészeszmék akkor időállók, ha azokat tovább viszi a következő nemzedék. íme a szülő itt táborozik, mert benne él a régi cserkészmúlt? (öreg cs. őrs: Raskayak) A gyerekem itt táborozik, mert látta a példát anyjától, apjától, hogy cserkésznek lenni érdekes, szép, nemes, és főképpen magyar. Persze, hogy érdekes táborban lenni, különösen ha olyan napostisztünk van, aki becéző mániában szenved, mivel „hamikázás” után „csicsikálni” küld bennünket. A „csicsikálás” előtt azonban közös imára térünk be az őrsökhöz. Bemutatkoznak, s csak elámulok; ez Magdi leánya, ez a Hannáé, ez meg Alizé, ez Klárié, és így tovább. Lelki szemeim előtt megjelennek a régi táborok, amikor még 16
