Magyar Cserkész, 1974 (25. évfolyam, 5-8. szám)

1974-05-01 / 5-8. szám

Tíz előadó és hetven hallgató részvételével az iskolai szabadság alatt tartotta meg a Szövetség — a Kerület rendezésében — a szokásos őrsvezetői, regös, iskola és cserkész­tiszti vezetőképző táborát Adelaide­­ben, egy tengerparti sport tábor­ban. Egy héten át, kora reggeltől késő estig előadásokat hallgattak, népi­táncra és játékra jöttek össze a hall­gatók. A regösök Sárköz tájegységét tanulmányozták, s miután a lányok már előzőleg heteken át varrták a sokszínű népviseletüket, estére ezekbe öltözve mentek a „fonóba”. A regös fiúk faragtak, elkészítették a sárközi „életfát”, a leányok pedig sárközi rongybabát készítettek, fel­öltöztetve azokat ugyanolyan ru­hákba, mint a négy falu lányai és asszonyai szoktak viselni a temp­lomban. Az őrsvezetők komoly cserkész­­vezetői kiképzést kaptak, 24 órás portyára mentek, egyéni akadály­­versenyen vizsgáztak a „tudomá­nyokból”. Huszonnégy igen komoly, fiatal őrsvezető jelölt végezte si­kerrel a tábort. Az iskolatábor tíz hallgatója tör­ténelemből és földrajzból (néprajz­ból) hallgatta végig az előadásokat és vizsgázott le sikerrel nyilváno­san a meghívott vizsgabizottság előtt. A zárónapon az adelaidei Reg­­num Házban népművészeti kiállí­tással, fonó jelenettel fejeződött be a tábor, majd az adelaidei cserkész-. szülők ebéddel és vacsorával bú­csúztatták a másváros-beli vendé­geket. * Magas lánggal lobognak a fák­lyák a Ccnteric Hall főbejáratá­nál, hosszú autósor suhan be a nagy kapukon — Adelaide ma­gyarsága lelkesen és hűségesen tá­mogatja a cserkészbált. Az már szinte természetes, hogy minden­ki ott akar lenni. .. A kiscserkészek az utolsó simí­tásokat teszik egyenruhájukon az előtér ajtajában, felkerül az árva­­lányhaj a sapkájukra, hogy teljes díszben legyenek. A cserkészek megkezdik a be­vonulást, s a közönség izgatottan várja a bál ünnepélyes megnyitá­sát. Tizenkét díszmagyar ruhás hölgy következik, majd Pubi bá, a Kerületi Parancsnok karján tel­jes méltósággal, gyönyörű saját készítésű, fehér díszmagyarjában Révész Istvánná cserkészszülő, bálanya vonul be nagy taps kí­séretében. Az MHBK és regös cserkészek táncosai mindenki nagy tetszésére gyönyörű palotást mutatnak be, majd a nagy pillanat is elkövet­kezett: megkezdődik a fehérruhás elsőbálozó leányok bevonulása kí­sérőikkel. Szívdobogva fogják egy­más kezét, s Frédi bácsi mondja be a neveket. Bizonyos, hogy húsz-harminc év múlva, hosszú téli estéken, a lobogó kandalló tüze mellett is vissza fognak em­lékezni erre a felejthetetlen es­tére, s a kis csokor virágra, amit táncosaiktól kaptak. Magyar cserkészélet Ausztráliában (túloldali képeink is): Fent Rauch Károly, az ausztráliai kerület parancsnoka Adelaide-ban megnyitja a vezetőképző (tiszti, segédtiszti, őrsvezetői) valamint a regös tábort. Ezúttal Sydney, Melbourne, Ade­laide, Perth és Geelung magyar cserkészei Sárköz népviseletét tanulmányozták. SZÍNKQCKÁR AUSZTRÁLIÁBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents