Magyar Cserkész, 1973 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1973-01-01 / 1-2. szám
ez a táj, hogy a sok háborúskodás után ezúttal a béke katonáit, a megértés hirdetőit és az emberszeretetet gyakorlóit: a cserkészeket ölelte keblére. Jelesen, a rabszíjra fűzött balti országok kimenekültjei és azok gyermekei tartották Jamboreejukat “Rigai összejövetel” — “RIGA DIMD” néven. 50.-k évfordulója volt most annak, hogy Riga mellett első “Gödöllő”-jüket rendezték és érthetően ki is tettek magukért e jubileumi táboron. Toronto közelében tartották a 10 napos lett nagytábort melyre 800 lett cserkész jött el a földkerekség szabad részének valamennyi szögletéből. A lett Jamboree utolsó napja záróünnepségének számunkra különleges jelentősége, hogy az egybegyűlt sok főként balti származású cserkész és a közönség — a magyar szabadságért is tüntetett. Ez szerencsés véletlennek is köszönhető, mivel 1949-ben a németországi Kassel mellett táborozó lett cserkészek “testvérül fogadtak” három magyar cserkészvezetőt és egyiküket most meghívják jubiláris nagytáboruk szónokául. Nos, ez a 23 évvel ezelőtt “lett” cserkésztisztté avatott magyar, Bodnár Gábor, váratlan meglepetésben részesítette az előtte felsorakoztatottakat. Nem angolul szólt hozzájuk, hanem saját anyanyelvükön, lettül. Talán soha olyan taps nem hangzott el abban az ontarioi ősrengetegben. A szűnni nem akaró taps után remekbe hímzett kalocsai párnákon Clevelandból érkezett magyar fiuk és leányok Beodray Ferenc és Thurner Klára vezetésével, egymásután adták át a kitüntetéseket a lett cserkész vezérkar tagjainak, akik ezentúl bizonyára még nagyobb lendülettel fogják ápolni a magyar testvériséget. Báchkay Béla KANADA Cserkészek a Bethlen - tónál Gláser János parancsnoksága alatt a Bethlen - tónál táboroztak két hétig a montreáli római katolikus egyház fiú- és leánycserkészei. Szép helyet választottak a lakályos jávorfa erdőben, az időjárás azonban nem volt kedvező. Alig múlt el nap eső nélkül és voltak éjszakák, mikor 50 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Mégis mindenkinek sikerült komoly betegség nélkül megúszni a dolgot, bár kisebb megfázás előfordult. A Bethlen - tó körül élő nyaraló tulajdonosok szívesen látták a cserkészeket. Szívességüknek különböző módon adtak kifejezést. Voltak, akik hálózsákot, pokrócot adtak a kiscserkészeknek a hideg éjszakára. Volt, aki óriási tortákkal lepte meg őket. — Mások vacsorára hívták valamennyit, vagy fürdőszobájukat engedték át a cserkészeknek. Járt a táborban Brúnó atya és Komjáthy tiszteletes is. Egy jó félórával a búcsú - tábortűz előtt nagy zápor szakadt a tó környékére, de szerencsére még időben elállt az eső és jó hangulatban fejeződött be a táborozás. Buenos airesi csapataink szeptember 30.-án tartották 15. cserkészbáljukat az olivosi yacht klub díszes termeiben. A jubileumi bál a hagyományoknak megfelelően a buenosi társadalom kimagasló eseménye volt. Közel 500 volt a résztvevők száma, akik élvezettel figyelték a bál három fő eseményét: az elsőbálos lányok bemutatását, az éjféli palotást és a bálkirálynő - választást. Teljes erkölcsi és anyagi siker volt a bál eredménye. 9 A lett lányok .. . és ezek a fiuk.