Magyar Cserkész, 1973 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1973-01-01 / 1-2. szám

Az esztek jubileumi táborában Szép napsugaras nyári reggel indultunk el (a pittsburghi 18-as és 31- es csapatok vezetői) Li­geti Laci bá vezetésével a test­véri észtek jubileumi táborába, ahova a hivatalos meghívót még a nyár elején megkaptuk. Hosszú, de vidám útunk volt, végre megérkeztünk. A tábor a 45.- ik szélességi körön volt, 120 mérföldre Torontótól északra. Hatalmas kanadai fák között állt a nagy tábor. Érkezésünk után a tábor központjában a parancs­nok üdvözölt bennünket. Tábori rendőr kiséretében elindultunk, hogy megtekintsük a különböző altáborokat. Érdekesnek talál­kább lefeküdtünk aludni, nem ízlett a tánc. Ködös szomorú reg­gelre ébredtünk másnap. De a hangulatot nem rontotta el. A vasárnap istentisztelettel kezdő­dött. Mi is felvonultunk. Táboro­zásnál adtuk át ajándékainkat az észteknek. Két ajándékot vit­tünk! A lányparancsnokot meg­leptük egy hímzett párnával, a fiúparancsnokot pedig egy ma­gyar kulaccsal. Bennünket mint Magyar Cser­készeket is kitüntetés ért. mel­lünkre tűztek meghívójukat az 1975-ös jubileumi táborra, a­­mit majd Svédországban rendez­nek meg. (Egy kicsit ugyan a tűk, hogy az altáborokat nem csak kor, de városok szerint he­lyezték el. Viszont a tábori mun­ka hasonlatos a miénkhez. Részünkre is kijelölték a he­lyet ahol fölverhettük sátrain­kat. Alig készültünk el ezzel, már is hívtak a tábortűzhöz. Természet képezte “amfiteát rumban”, kb. 2ooo ember volt je­len. A tábortűznél egy kis csaló­dás ért bennünket, azt vártuk, hogy észt népdalokat fogunk hal­lani, de helyett műdalokat kap­tunk, gitár kisérettel. Tábortűz után jött a szórako­zás, finom ételekkel és tánccal. Sajnos mi a 10 órás hajtás után oly fáradtak voltunk, hogy in­bőrünket is hozzátűzték a meg­hívóhoz, de még egy “jaj”-t sem mertünk mondani, olyan szépek voltak a lányok. ..) Táborozáskor mi is felvonul­tunk és nagy tapsot kaptunk. Ek­kor éreztem igazán, hogy nem számít az, hogy más nyelven beszélünk, mert a célunk egy: külföldön is megőrizni nemzeti kultúránkat. Jó Munkát Pozsgay Tamás stj. 18. sz. Esze Tamás cs. csapat. Henkey Károlyt szeretettel ünnepelték hívei és barátai pap­­pászentelésének 40. évforduló­ján. Az EMCSE is baráti szív­vel minden jót kíván ezen a szép jubileumon. au yi? yy yy yy yy au yy au at ■ III ■ II ■■ lla ■lla ■lla ■ II ■ ■Ha ■II ■■ lla ■Ha ■Hi Cserkész Élmények I. Legérdekesebb élményem az 1971. évi őrsvezetői táborban volt. Én és egy másik fiú áll­tunk őrséget hétfőn este. Egy­szerre csak nagy vihar kereke­dett. Mi csak néztük, hogyan repülnek a sátrak, mert a szél az legalább 150 mérföldes se­bességgel fújt. De aztán segí­tettem a vizes tagoknak vizes ruhájukat a barakba vinni, mert közben az eső is megeredt. Nem tudom elfelejteni, ahogyan láttuk a sátrakat repülni és a gyerekeket szaladgálni. Ez iga­zán egy érdekes élmény volt. Szélpál Miklós 16 éves őrsvezető 14. sz. Görgei Artúr cs.cs. Damjanics János raj Farkas őrs. II. A múlt augusztusi őrsvezetői tábor előtt egy héttel kaptam meg az értesítést, hogy mehe­tek én is, a tanulni való anyag­gal együtt. Egész héten csak tanultam, de még a buszon is, mikor mentünk a táborba. Az út 6 óra hosszat tartott. Amint a táborba értünk, rögtön egy 20 kérdéses próbát kellett megcsi­nálni. Ez történelem, földrajz és magyar irodalom volt. A pró­ba sikerült! Az ilyen készülés nagy izgalommal jár. Földes Mihály 16 éves 14. sz. Görgei Artúr cs.cs. Balogh Ádám raj Sas őrs. (Szeretnék, ha hasonló élmé­nyeitekről minél többen beszá­molnátok!) 5.

Next

/
Thumbnails
Contents