Magyar Cserkész, 1972 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1972-05-01 / 5-6. szám

KI NEM TUDJA MI A TEL...

(Nyári olvasmány hőség ellen.)

Az idén februárban régi terv valósult meg a gaifieldi csúfjaiban: háromnapos hétvégre elmentek sitáborba, Hcrefordba. Minden együtt volt már a gondos előkészítés folytán <i lenhez, csak egy jelentéktelen apróság hiányzott: a hó. Aliul tudjuk, a hó fehér dolog, ami az égből esik és arra jó, hogyha az ember a sítalpat a lábára csatolja, akkor a fenekén lecsúszik rajta. A síelők általában a fizikatanárok kedvencei, mert állandóan gyakorolják a gravitáció törvényét. No, de ha húsz cserkész egy héten át minden este imádkozik valamiért, azt csak meg kell, hogy hallgassa a Jóisten.

Meg is hallgatta.

Lett hó.

Fejenként egy ints, összesen húsz incs. Hóviharban ment az öt kocsi Pennsylvania felé, keltő közülük hókerék nélkül. Az egyik ebből e sorok írójáé, aki úgy okoskodott, hogy ha 15 évig jól megvolt Braziliában hókerék nélkül, akkor itt is meglesz nélküle. (Igaz, hogy Brazíliában csak egyszer esett hó öt percig, Santa Catarinában egy magas hegycsúcson. Babonás parasztok utána hónapokig jósolták a világ végét.) Hat egy kicsit másképp történt ezúttal. Általában két óra hosszat tart az út Garfield és a herefordi magyar tanya között. Félnyolckor indultunk, féltizkor ott kellett volna lennünk s az ígéret szerint mindjárt telefonálni, hogy szerencsésen me gér ke zkeztünk. A szülők izgultak, mert

a rádió félóránként adott jelen lést a pennsylvaniai hóviharról és az utak egyre rosszabb állapotáról. Ági néni minden körmét lerágta Garfleiden, mert félnégy lett, mire a telefon megszólalt. Addig az úton vesztegeltünk a vihar és forgalmi akadályok miatt. Meg a kocsikat ástuk ki a hóból. Főleg a hókerék nélkülieket. Vettem is hóláncot a kerekekre egy herefordi benzinesnél s elhatároztam, hogy ezentúl mindig magammal viszem. A nyári táborokra is. Ki tudjaf Az ördög nem alszik. . .

De aztán minden jóra fordult. Este már vidáman néztük a vetítést a kaliforniai síolimpiáról és hallgattuk hozzá Zimmermann Feri bá magyarázatait. Nem akármilyen sitábor volt ez, hiszen Feri. bá — gyakorlott síversenyző — elvállalta az oktatást és a kezdők betanítását. És ott. volt. Dóki néni is, aki szintén lelkes síelő és a kirándulás értelmi szerzője és vezetője, férjével Németh János bával. Náluk munkamegosztás van a családban. Hol Dóki néni síel a gyerekekkel és János bá filmezi őket, hol meg János bá filmez és Dóki néni síel.

Ennyi szakértővel vágtunk neki másnap a sípályához vezető útnak. A vihar már gyengült.,

ám lefelé a lejtőn! Ki hasán, ki. hátán, ki fenekén és .. .mind gyakrabban a sítalpakon is. Átestek a tűzkeresztségen. Nagyon vidám lett a hangulat, csak kár, hogy — mint minden jó — hamar végétért. Este nem kellett altatódal a tábortűznél.

í

de még mindig hordta a havat. Csak nagy kerülővel tudtunk eljutni útunk céljához. S elkezdődött a gyakorlati tanulás, röpködtek a szakkifejezések. Tanulta a nép a hóekézést egy szelíd lejtőn. De nemsokára fölengedte a kezdőket Feri bá a pályára, egy-egy gyakorlottabb síelő

gondjaira bízva őket. Jöttek is

'Iásnap hajnalban a fiuk elhatározták, hogy meglepik a lányokat és sütnek tortát a reg elihez. Öt óra tájban éppen el énőrző körútamat végeztem éj benéztetn a konyhába. Hát ott áll hat fiú körben és gondterhelt. arccal nézi az Izét a tálban. Eendvai Imre éppen kóstolgatta és azt mondja töprengve: azt hiszem só kell bele. De Lőrincz Feri ellent mondott. Szerinte több tojássárgája kellett. Egy harmadik több lisztet javasolt. Mint cserkésztestvérekhez illik, békésen megegyeztek: tettek bele még sót, még lisztet, még tojást. S aztán megint. S aztán újból. A reggelihez föltálalták. Engem fűrészporral kevert cső koládés malterre emlékeztetett, némi kirántott, hús mellékízzel. De volt olyan is, aki csirizzel kevert korpának vélte. Persze nem is volt éhes senki, hiszen a tanya háziasszonyai olyan jól tartottak előző nap.

A búcsú napjára az idő is ki(Folytatás a 8. oldalon)- 6 -