Magyar Cserkész, 1972 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1972-03-01 / 3-4. szám
Fogadalomtetel a hegyen Este nyolcra szólt a gyülekező. A nagyvárostól vagy 30 mérföldnyire északra egy kisváros vasúti állomásánál a parkoló térre. Maga az állomás már rég nem szolgálja eredeti célját; úgy látszik, a helyi rendőrség vette a régi épületet birtokába. * Elsőnek érkeztünk. Szép este. Szemben a vegyeskereskedés még nyitva a helyi ifjúság s néhány elkésett vásárló tiszteletére. Ritka tiszta idő van, legalább New York vidékén ritka. Lassan érkeznek a csapat tagjai, meg néhány szülő, még olyanok is, akiket a szép esti séta reménye hozott ki. Az út a vasúti vágányokon át vezet az erdő felé. Kis folyón rozoga fahíd. Világítást csak a zseblámpák szolgáltatnak. Kis csapatunk hosszan kígyózik az ösvényen mint megannyi szentjánosbogár. Régi képeken a falusiak mentek így az éjféli misére. Vagy negyedórányi járás után érkezünk az erdő szélére; itt az ösvény elég nehezen járható csapássá romlik, sziklákon és patakon át. Hamarosan elcsendesülünk a meredek úton, mi idősebbek. Különös dolog így baktatni éjjel, hegynek föl, városi embernek. Legtöbben ismerjük egymást, ha nem is mind jól. Valahogy ilyenkor eltűnik sokminden, ami különben elválaszt. A sötétség, a szokatlan kapaszkodás, meg az erdő magánya összébbhozza az embereket; sok olyan szó elhangzik ami nappal az aszfalton, vagy akár társaságban soha. • Lassan érkezünk a tisztásra ahol már ég a tábortűz. A fiatal lábak elég hamar fölvitték az ifjakat, még rőzseszedésre is volt idejük. Van előnye a fiatalságnak. De jó is a tűz, mert bizony elég hideg van a hegytetőn. Pazar kilátás lehet innen nappal; még éjjel is szerteszét látszik a környező városkák hunyorgó lámpafénye. * Valamikor, még otthon, magam is voltam cserkész. Akkor igazában inkább úntam a nótázást, de most, itt az amerikai erdő csöndjében jól esnek a régi dallamok. Elnézem a gyerekeket, jórészt másodgenerációs magyarok, akiknek az óhaza alig jelenthet többet, mint nekünk, szülőknek, a néhai ferenc -józsefi kor. De mi legalább helyben voltunk; ezek a gyerekek helyben is távolodtak legalább annyit, mint időben. Mégis, mélyek a gyökerek s főleg, úgy látszik, hosszúak. Értik-e tényleg a nótákat? A szavakat talán, részben, de a lelket? Vagy csak a tábortűz varázsa ez, a tűzé, mely generációk ezrei óta ad meleget, oltalmat, otthont? Nem tudom, szerencsére nem fontos. Fontos az, hogy ide, az amerikai erdőbe elhoztunk magunkkal valamit hazulról, valamit, amit a gyerekek is ösztönösen éreznek. * Az új cserkészek fogadalmához érünk. Ez a program hivatalos célja. Mennyit hallottam ezt a fogadalmat! Mi lett, Istenem, mindazokból, akik valamikor letették? Jó csomó elkallódott közülük, volt pár olyan is, akikre nincs ok büszkélkednünk. De a legtöbb, akit ismertem, megállta a helyét. Szívből remélem, hogy ez az új generáció is megtalálja az amerikai magyar cserkészetben azt. amire a cserkészet hívatott. •K Fölhangzik a búcsúnóta: Szellő zúg távol... Harangzúgás nincs Amerikában. Kár. Tizenegy óra; szedelőzködés, indulás haza. Mászunk le a köves csapáson. Észrevehetően kevesebb a lámpa. Sok elem kimúlt, köztük az enyém is. Elég nehéz a sötétben botorkálni. Végre egy előrelátó lélek, aki két lámpát hozott, kisegít. Már lent vagyunk, itt a patak, az ócska híd, azon túl a civilizáció. Jó volt följönni, jövőre megint eljövünk Isten segítségébel, hogy várost, autót, gondot magunk mögött hagyva pár órára ismét magyarrá, cserkésszé, gyerekké váljunk. H. S. sssssssssssaÉsasf — 17 — !
