Magyar Cserkész, 1971 (22. évfolyam, 7-8. szám)
1971-07-01 / 7-8. szám
KALOTASZEG, TOROCKÓ - AUSZTRÁLIÁBAN A Kerület az 1971. évi Regős Hétvégre Erdély két magyarlakta tájegységét, Kalotaszegi és Torockót választotta “falukutatása” tárgyául. Ez volt az ötödik ilyen tábor, miután az Alföldet, Balatont és az Ormánságot már tanulmányoztuk. A júniusi hosszú hétvég szombatján összegyülekezett Sydney és Melbourne félszáznál több fiatal vezetője, nagylány és legénycserkésze, hogy két és félnapig (két hosszúra nyújtott estén át) magábaszívjon mindent, ami a fenti két városban, meg a Székelyföldön szép és jó. Ettük a székelygulyást, a kürtös kalácsot, a vargabélest, a kukoricapogácsát, a “görhét”, jártuk a “csürdöngölőt”, viseltük a “fehér harisnyát”, a kalotaszegi és tordai ruhát, pártát... A szombat esti fonóba — az egész napi általános ismertetés után — énekszóval vonultak be a legények faragták fokosnyeleiket, meg a “kedvesük számára az ablaki virágcserépbevaló kis kopjafákat, a lányok meg szorgalmasan hímeztek, a legények (élükön Gémes Árpád komával'; Vasárnap reggel a helybeli templomba mentek, mint cserkészek - aztán délben már megint népviseletben dolgoztak, tanulmányozták a faluszokásokat (persze könyvből és elméletben,) mind a négy falukutató csoport egy - egy kömyezetanulmányt állított össze, melyben mindenki írt, rajzolt egy - egy lapot vagy hímzett egy sarkot. Vasárnap délután a “falu főterén” tánc volt, sokan kirándultak a fővárosból, a környező megyékből, az öregek, meg a rokonság közül azok, akiket még érdekel ilyesmi. . . Volt aztán álló falatozás úgy székelyesen, a konyhából csak úgy ömlött az ízes falatok tömege, amit Sza lai koma, meg a székely vendég asszonyok (más falukból) főztek, sütöttek, készítettek. Az esti fonónál Kolozs vármegye v. népművelődési vezetője, az Erdélyi Szövetség elnöke: Adorján Feri bá üdvözlete a “hejbeliek”, majd vendégeivel végignézte a fonó kedves mulatozását. A “csöndérek parancsnoka", Antalffy Pali bá is szólt néhány szót, szívhezszólót, — majd Gulyás Laci bá mesélt komájáról. Még végigénekeltük a Székely Himnuszt, együtt, úgy kéz a kézben, — majd őket visszavitte a “gyors a városba” — mi pedig ott maradtunk együtt, csendesen énekelgetve; a fiatalja játszogatott, táncolgatott. Aztán csend lett újra, — az (daylesfordi) éjszakában, a fonó mögötti kertben az égbe meredő fenyőfák éjszakai susogása sokunkat vissza vitt fel a havasok közé, — még fülünkbe csengett Alojzi bácsi meséje a székely pásztor karácsonyáról, a Fiú sziklája története, — majd Erdély szomorú jelene, sok Székely és magyar faj testvérünk szenvedése. A hétfő reggeli, utcai torna és futás után a virgonc székely legények, az éjszakai fáradalmakat kipihenve, — újult erővel a lányokkal együtt mukába álltak, néhány előadást még végighalgattak, majd egy cserkészbarát mozgó filmre vette fel a szabadban a tábor résztvevőinek a táncát. Az ebéd alatt már elkezdődött a búcsúzkodás, — lehúztuk a zászlót — befejeztük a tábort. Szomorú szívvel mondogatuk egymásnak: “Viszontlátásra jövőre Kalocsán”. Mint táborparancsnok megköszönöm a vezetőknek a sok segítségét, az előadásokat, az évente szokásos regőskönyv összeállítását, nyomda alá rendezését, a sok gyönyörű ruhaanyag beszerzését, kiszabását, megvarrását. Akik jelen voltak, azok láthatták, hogy mit dolgoztak itt az idősebbek az előkészítésen, hogy a fiatalok valóban kapjanak valamit a Székelyföldből. . . Kér. Vt. ssssssssssssss MELBOURNE Az 54 sz. “Hunor és Magyar” cscs történetéből. .1953-ban, mint az ausztrál SZÍNPOMPÁS TÁNC- 14 -
