Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1-2. szám
- Tudjátok, azért hivott be a tanfelügyelő ur, mert meg akart prezentálni, amiért olyan jól megnevettettem.- Ne fillents - kiabáltunk,- De bizony, azt mondta,ho©r máskor is ilyen jó legyek, adott egy narancsot, a tanitóné asszony egy pohár kávét, meg kalácsot, azért voltam olyan soká, mert ezt mind meg kellett enni. A hallgatóság egyrésze kacagott, másrésze hitt neki.- Bizony, akár hiszitek, akár nem, adott egy hatost is emlékül.- Hol van, hol van? Mutasd meg! A kis fillentö elkezdett a zsebében kotorászni, egyszer csak felderül az arca,- Nagyszerű, hisz azt már elkötöttem a botba. Kovács Zsuzsi is evett abból a cukorból, amit vettem. Ezzel aztán be volt fejezve az ügy. Kovács Zsuzsi éppen betegen feküdt odahaza, nem is volt iskolában. így beszélt fillentö koma mindig, még véletlenül sem mondott igazat soha. De rossz szándékból nem hazudott, csak tréfából. Örökös tréfa volt az egész élete, ezért szerette mindenki. És azért is, mert az is tréfa volt neki, hogy magára vegye akárkinek a hibáját. Én is hálával és nagy szeretettel emlékszem rá egy jó tettéért. Nálunk volt egy téli délután. Bent játszottunk a kis szobában. Ott volt a pohárszék is és hogy, hogy nem, leütöttem szeleskedésböl a nagyanyám legkedvesebb kávés csészéjét, ügy szerette azt, hogy sohse ivott másból,sőt azt mondta nekünk, gyerekeknek,hogy beteg lenne, ha eltörnék. Es az bizony eltört, négy-öt darabban hevert a földön. Elsápadtam a nagy ijedtségtől és siri csend lett a szobában. 0- daát nagyanyám meghallotta a csörömpölést s a hirtelen csendet és bejött vésztjósló arccal.- Mi az? Meglátta szegény a cserepeket s az én fakó arcomat és mindent kitalált.- Mit tettél? - mondta hangosan. Ekkor előállt a kis fillentö.- En tettem - mondta csendesen - meg akartam mutatni, hogy meg tudom az orromon tartani, mint a szerencsi cirkuszban a komédiás. Felemelte tömpe kis orrát s két karjával jelezte, hogy akart egyensúlyozni. Olyan komikus volt,olyan mulatságos, hogy haragos nagyanyám elkezdett mosolyogni és barackot nyomott a fejére. De azért láttam, hogy mindent tud s uzsonnakor fillentö kapott kávét, nem én. Mikor pedig ócska, nagy embertől örökölt ködmönében elment,mint egy kis manó, azt mondta nekem nagyanyám:- Jobb fiú ez a kis fillentö nálad! S olyan mélységes szemrehányás volt a hangjában, hogy egész éjjel sirtam utána. De a kis fillentőt még jobban szerettem. Az egész falu szerette. TCézröl-kézre adták.meséltették, sl'8-
