Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1969-12-01 / 12. szám

högy Zsolt úr fejcsóválva nézett utána, miközben maga elé mormogta:

— Igen erős harag éghet Géza úr szívében.

A Kőrösön alul, az erdőelvi tartomány felé kis csapat ügetett. A gyepűk pásztornépe alázatosan köszöntötte az arrahaladókat, hiszen nyilvánvaló volt, hogy igen nagy urat kísérnek a díszes coboly -és nyestprémes, kamukaselyem öltözetű vitézek. Éppen az erdőn általvezető útra akartak befordulni, amikor iszonyú csörtetéssel egy hatalmas szarvas tört át a bokrokon, nyomában kibomlotthajú, égőarcú leány vágtatott egészen előredűlve lova nyakába, íját feszítve és nem látva semmit maga előtt, csak a menekülő vadat. A kísérő vitézek későn vették észre Géza úr intését, akkor már a vad előttük feküdt. A fiatal leány sértett gőggel fordult az idegen csapat felé:

— Hogyan merészeltétek? Magam is el tudtam volna intézni! — kiáltott villámló szemmel. Aztán megvetően nézett végig a kis csapaton és sértésnek szánva vágta feléjük: — A zsákmányt megtarthatjátok! — Majd megfordította a lovát és amerről jött, arra visszavágtatott. Kibomlott, aranyos haja úszott utána, mint valami tündéri fátyol a fák sötét lombjától keretezve.

Géza fölparázsló szemmel nézett a leány után és odasúgta Zsolt úrnak: — Látod, ilyen leány kellene nekem, ilyen vad és szilaj, nem pedig német mintára faragott kegyeskedő, meg a görög udvari forma szerint cicomázkodó.

Zsolt úr nem válaszolt, jól tudta, hogy Taksony fejedelem szava ellen nincs fellebbezés. Most minden csak azon múlik, hogy a leány elfogadta -e a kérőnek a pogány magyar vezér fiát?

Már alkonyba hajlott a nap, amikor kiértek az erdőből egy hatalmas tisztásra, ahol várszerű épület emlkedett. A kertben ismeretlen szépségű virágok pompáztak és különös, fűszeres illattal volt tele a levegő. A fogadóterem, ahol várakoztak, bizánci mintára készült arany-és ezüstfaragványokkal borították a falat. Meglátszott a környezeten, hogy Gyula úr fiatalságát Bizáncban töltötte, ahonnét nemcsak a kereszténységet hozta haza,

hanem a pompa szeretetét is.

A kísérő vitézek erősen megcsodálták a díszes, fáklyák fényében tündöklő termet, csak Géza nézett maga elé haragtól ráncolt szemöldökkel és csak akkor pillantott föl, amikor a nehéz függönyök szétcsapódtak, és megjelent Gyula úr Hierotheus pap kíséretében. Géza a görög papot hidegen és ellenségesen nézte s alig vette észre, hogy zajtalan, könnyed lépésekkel két fátyolos leány is felbukkant a vajda oldalán.

— Ez Karaldu. — mondta Gyula úr s Géza meghajtotta fejét, a nélkül, hogy pillantásával súrolta volna a leány arcát. De amikor a másik leány is felvetette a fátylát, akkor csodálkozás és szilaj öröm szikrázott meg szemében. Feledve a köteles udvariasságot, hirtelen a leány mellé lépett és kutatva nézett arcába:

— Te vagy Sarolt? Te, aki ma délután hajszás iramban szarvast űztél az erdőn?

— Láthattad, — mondta a leány és kötekedő gúny villant meg a szemében. — Talán tifelétek olyan ritkán látni aszszonyt nyeregben?

— Éppen nem, — mondta Géza, de te keresztény vagy.

Sarolt fölnevetett, csengőn és jóízűen, aranyos fényű haja előrebukott és megcsillant a fáklyák tüzében. Géza a pergetett mézre gondolt, még az illat is, ami feléje sodródott, ahhoz volt hasonló. Úgy érezte, hogy forró és sűrű lett körülötte a levegő.

— Kinevetsz?

— Nem téged, Géza úr, dehogy, csak éppen furcsának találom, hogy azt hiszitek, a lovaglás cs fegyverforgatás, a bátor szabad élet nem fér össze a kereszténységgel.

— Bocsáss meg, de én más híreket vettem a keresztényekről. De ha így is lehet, akkor én is elvállalom, de csak te melletted, — tette hozzá.

— Ahhoz kettő kell, — hangzott fel büszkén, de egy cseppnyi mosoly azért ott úszott a száj szögletében. Géza azt nézte és még melegebbé lett a szava:

— Fejedelemasszonynak vinnélek!

Sarolt szeme odavillant apjára és Hierotheusra. Azok biztatóan bólintottak.-16-