Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT

A GROSSE ZINNE MEGMÁSZÁSA (JOB MÉTER) ♦ IRTA «ATOM llYttftGvH

Sokat hallottam, már mesélni sziklamászásról, de mondhatom, nem igen érdekelt a dolog. Több sportot űzök, de hogy hideg sziklákra kapaszkodásban mi volna az élvezet - nem nagyon tudom, elképzelni, A bátyám barátai között van ugyan néhány úgynevezett "szenvedélyes"sziklamászó, de azt hiszem, ha közelebbről megvizsgálná valaki ezeket a fantasztákat,nyugodtan megállapíthatná, hogy a sziklamászás nem egyéb, mint néhány különcködni vágyó ember találmánya. A sziklamászásról vallott nézetem nem mai keletű s már régóta csak úgy gondoltam rá, mint sok egyéb esztelen bolondságra, amely mellett nyugodtan elmehet az ember saját átgondolt egyenes utján.

Igen ám, csakhogy mint mindig, az éremnek két oldala van. Az én elvem volt az egyik oldal, s egy véletlen lett a másik oldala. Az történt ugyanis, hogy bátyám a nyárra elutazott s igy “sziklamászó1* barátja engem invitált meg egy felsőolaszországi autóturára, ahol mint mondta, néhány(mászókirándulást is tervez. Őszintén megmondom, én az autó-tura miatt mentem el, mert nem mindennapos mulatság Olaszországban autózhatni.

Egy szép napon megérkeztünk a Sexteni-Dolomitokba, a Misu - rina tó partjára. A tó egyik oldalán zöld mezők és fenyőerdők övezte magasságban három cukorsüveghez hasonló óriási sziklahegy meredt az égnek. A tetejük vöröses szinü s bizony megcsodáltam ezt a képet, mert ilyen valószínűtlent a kék égbe rajzolva csak a Dolomitkban láttam. Amint bámultam a csúcsokat, Jóska rámutatott a három sziklaóriás közül a középsőre, amely a legmagasabb volt s azt mondta: "Látod az ott a Grosse Zinne. Holnap azon a sziklafalon felmegyünk a tetejére."

Nincs ember, aki oda felmenjen - válaszoltam. - De istenkisértés is volna - tettem hozzá.

13-