Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2-3. szám
buktunk a sziklákon, mig végre eljutottunk hozzá. Már az utón azt gondoltuk, valami morózus, elfásult tisztelendő atyát fogunk találni. Tévedtünk! Mert úgy fogadott, mintha csecsemőkorunktól ismert volna mindnyájunkat. Főtisztelendő Dobsa Demeter a humor és a megelégedettség szobrászati mintaképe volt, A derű, a jó kedv mintha ezen a paróchián adtak volna egymásnak találkát. Pedig a szegénységnél csak a nincstelenség volt a nagyobb. Ide ráillett a régi közmondás: "Szegény az eklézsia; maga harangozik a pap." Laci elemben volt s úgy elmék áztak a vacsora után, hogy a hasukat fogták. Hát igen! Előbb vacsoráztunk. Így történt. A plébános ur behozott egy irgalmatlan nagy fazekat s letette az asztal közepére. Azután kiosztotta a tányérokat - de neki már nem jutott. "Nem vagyok berendezkedve étkészletekkel," mondta mosolyogva, s nézte a felvidéki tót polgártársaink drótos művészetét, amely összetartani igyekezett a több darabba kívánkozó cseréptányérokat. Kiosztotta a kanalakat. Imádkoztunk, "ügy vagyok én az evéssel, mint az egyszeri cigány," mondta: "ha zsírunk véna meg kásánk véna, zsíros kását ettünk véna!" Tréfáinak ő maga volt a legjobb publikuma, mert olyan jót nevetett hozzá, hogy csak úgy rengett belé a teste. Puliszka volt a borzalmas fazékban, de juhtúrós, szalonnás és csak akkor néztünk nagyot, amikor a fazék fenekén kotorásztunk. Bizony a világtól ilyen félreeső helyen nem a "Pannónia" szakácskönyve szerint készülnek a fogások, - hát még abban az időben! Laci vadászkalandokat mesélt vacsora után s oly rémes farkas vadászatokról, hogy ha gyenge szivünk lett volna, még el is hittük volna.- No amice,- szólt erre a pl&>ános ur,. - azt már látom, hogy tiszteletreméltó édesatyád s Ugyanúgy te is nagy vadászok vagytok. De vajon meg tudnádé mondani, hogyan kell a szarvast meglőni, hogy a hátsó körmét meg a fülét egyszerre találd élt Úgy láttam, Laci összeszedte minden vadász tudományát, de nem tudta megmondani. Végre nagy komolyan megszólalt:- Hát ezt igazán nem tudom!- Pedig ennél semmi sem könnyebb: hát csak akkor, ha a fülét vakarja. Lett ezután nagy nevetés, hogy Laci barátunk még ilyen könnyüt sem tud a vadászmesterségből. Két napig tartózkodtunk Demeter atyánk birodalmában s utána elindultunk végső célunk felé - Csikországba. A hires csiksomlyói gimnázium fogadott vendégül, amig ott tartózkodtunk. Bebarangoltuk az egész környék falvait. Csodálattal töltött el bennünket ezeknek az egyszerű embereknek mély vallásos lelkülete, Somlyó kulturközpont. Igen sok kiváló közéleti ember került ki ebből az iskolából. • * * Megrakodva gazdagon tapasztalatokkal, elindultunk hazafelé. "Hazamenő csikónak nem kell ostort" Mi is hazafelé tartottunk: jó - Jó ez a közmondás, de mégis több volt a pihenés, mint arrefelé. Megígértük, hogy visszafelé menet benézünk Berkiékhez is. Nagyon megörültek, mikor meghallották hangos"Adjon Isten"-ünket. Mosolygott itt minden; ragyogott a ház. A Jó Isten vlszszavltte a boldogságot a Berki-portára. Szinte megfiatalodtak. Nem volt már bánat, fájdalom; aj élet köszöntött be, örömmel, boldogsággal.- Ko fiaim, elhoztátok az éhes gyomrotokat a hosszú útról. De majd megtöltjük, - szólt hozzánk Gábor bácsi. Szilus, alighogy kibontakozott az öleiéből, sietett az istálló felé. A két ló megismerte s viharos nyerítéssel fogadták az uj gazdát.- Megismert a Villám meg a Fecske, édesanyám! - Ez volt az első megszó - litás. De Jól is esett nekik. Milyen boldogok voltak! Berki néni a köténye- 17 -
