Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-12-01 / 12. szám

öreg temetőt a felette magasló kerített templommal Malonyay és Kos Károly jól ismert könyveiben és most mérhetetlenül hálás vagyok a Teremtőnek, hogy mindezt 1968-ban még láthatom.

A templom kifogástalan állapotban van. Átlépünk a kőfal bejáratát védő erkélyes kistorony alatt, majd néhány lépés a cintermen keresztül s benyitunk a templomba. A szószék felöl jobbra lányok, asszonyok ülnek, balra a férfiak. Beülünk hát mi is az egyik padsorba s már énekeljük az ősi dicséretet a valkaiakkal. A karzatot és urvacsorai asztalt teritö gyönyörű Írásos hímzések, a színesen festett, rekeszes famenyezetröl függő rózsavirágos aratókoszoru, a művészien faragott szószék, az árpádkori templomrész boltivés maradványai azonban sokszor elvonják szemeimet a zsoltároskönyvröl. Nézem a gyülekezetei, az élesvonásu, szép kalotaszegi arcokat. "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk," - idéz a prédikáló lelkész és Erdély sorsa jut eszembe, ahol áOO éve mondták ki a vallásszabadságot

Istentisztelet után a cinteremben beszélgetünk a gyülekezet néhány korosabb tagjával és a lelkésszel, aki fiatal, városias képű ember. /"Cinterem" a templomkörlet fallal bekerített régi temetörésze. A szó a latin-deákos "cimeterium"-ból ered/. Amerikából még nemigen volt látogatójuk, a vendégkönyvben utolsónak francia irás szerepel. S mégis olyan természetesen veszik jöttünket. Igen büszkék templomukra. Malonyay Dezső, a neves néprajztudós itt élt egy évig a század elején, amikor a "Kalotaszegi magyar nép müvészet"-ét irta. Szemközt, a dombon, mutatják, még most is áll népi stilusban épített faháza. A lelkész jelentőségteljes mosollyal szól két presbite - rénsk: mondják meg ennek is, annak is a faluban, hogy egy órára viseletben legyenek XY-ék udvarán. Eltalálta kívánságunkat. Ilyen sáros időben, mondja, ugyanis sajnálják a népviseletet és városias ruhában jönnek fel a templomba.

A gyümölcsösben ereszkedünk le újra a papiakhoz. Roskadozó ágú almafák terméséből a lelkész szives unszolására tele rakjuk zsebeinket, majd a házba betérve tavalyi szilvájából is kapunk kostolót, mármint a szilvóriumból. Hires az erdélyi szilva, ennek pálinkája még híresebb, a tiszteletes ur pedig kitünően ért a pálinkafőzéshez is. Papi ember létére ugyanis állami törvény szerint más foglalkozással is kell rendelkeznie. Van aki gyümölcstermelő, méhész, selyemhernyó tenyésztő. 0 szilvapálinkát termel s azt értékesíti. Szerény lelkészi fizetéséből nem is élhetne meg feleségével és két kislányával.

Kire leérünk a kijelölt ház udvarára, a nap áttör a felhötakarón és meleg délutáni szinekbe önti a falut. A tornácon két leány mosolyog, csillogó, szalagos pártában, talpig kalotaszegi viseletben. Elénk,tiszta színek csodálatos harmóniája, arányok tökéletes kicsiszoltsága. Akkor tudom csak, hogy mindez nem kép, hanem valóság, amikor a lányok lelépnek a tornácról és/ barátságosan felénk közelítenek. Érzik örömünket, természetes mosolyuk nem árul el félszegsóget, azért, hogy megcsodálásukra jöttünk. Kisvártatva két legény is kijön a házból, kalaposán, hímzett mellrevalóban, bögatyában, "surcosan", nehéz bőrcsizmában. Igen jó szórakozás mindez, - olvasom mindegyikük szemében. Csak akkor hökkennek meg kissé, amikor megkérem őket, hogy énekeljenek valami szép valkói nótát. Kedvet kell hát csinálnom nekik. Összeszedem minden éneklő tehetségemet azzal a bevezetéssel, hogy én csak a másik faluból tudom, mégpedig azt, hogy "Körösföi részek alatt..." A következő strófát már együtt énekeljük, miközben a két pár összefogódzik s ropják is már a

csárdást a kalotaszegi tempo-giusto hetyke ütemére. Röpül a szép muszuly, de olyan méltósággal, olyan délcegen, ahogy csak lovasnép utódjaihoz illik.

Visszakocsizunk Körösfőre. Albert Ferencék házatáját szeretnénk meg-9