Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-04-01 / 4. szám

vén, mert nem hallja, hogy a sziklakapu mögött, melyen az imént ment át, nagy csattogás hallatszik. Mintha lovak patái vernék a zajt. Csak akkor riad fel az utas, mikor a lovas csapat a sziklakapun átzudul, és a lefüggö sziklák alatt egyre közelebb ér. A kitáguló völgyben a lovak patkóinak éles hangját úgy verik vissza százszoros erővel a hegyek, mintha zengene az ég. A vezető "Hahói Hahói" kiáltásait pedig mennydörgéssig fokozzák a rettentő hegyek.

A magános utas megáll. A ruházatuk európai embereknek mutatja a csapatot. Nincsen mitől félnie a fáradt vándornak. Nincsen pénze, amit elvegyenek tőle, mégis megdöbbent az első pillanatban. A nagy ismeretlenség félelme önkénytelenül is hatalmába kériti a lelkét. Mire a csapat odaér, igyekszik eröt venni nyugtalanságán.- Ki vagy te, magános ember - kérdi a vezető érdeklődéssel, de szánalommal is.- Messziről jött vándor.- Hova igyekezel?- Tibetbe akartam jutni.- Tibetbe? Ha életed kedves, oda nem mehetsz. Halálnak halálával halnál meg. Szörnyű végzet várna rád. Hallottál a lámákról?- Hallottam a lámákról.- Mit akarsz Tibetben?- Csak át akarok rajta menni. Jugriába törekszem.- Ellenséges föld fekszik közötted és Jugria között.Mondj le szándékodról.- Nem lehet.- A lámák hatalmán megtörik minden igyekezeted.- Azért fordultam vissza Tibet határától, mert meggyőződtem erről.- Es mégsem mondasz le szándékodról?- Nem.- Erős ember vagy. Most azonban mégsem tehetsz mást, minthogy velünk jössz.- Es ki vagy te?

- William Moorcroft.

A magános vándor kérdőleg nézett Moorcroft-ra, aki azonban nem volt hajlandó többet mondani. Egy pillanatig tűnődve nézett maga elé a fáradt utas, s aztán halkan szólt:- Veletek megyek.

A szomorú ember felült az egyik vezetéklóra, aztán tovább ügettek. A sziklák visszacsattogták a lovak patáinak éles

hangját. _ /folyt.20.old./- 15 -