Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
OZORAI PÉLDA Ötvan huszár volt akkor a Szabadság, annyi volt itt a nemzet, a magyar. És szembe, hozván a császár parancsát tízezer fő, tizenkét ágyúval végig a völgyön, a Sió lapályán rohamra készen, - középen a híd. Egy fél országrész fordul vérbe-lángba, ha az a hidfő, az is elesik. Oh sármelléki törpe Themopilé - Haloványul a legendás görög merészség és ravaszság a huszárok merészsége és nagy esze mögött. Megindultak, -nem le,az ellenségre: a hegyre föl és másfél napon át kerülgették, csak jártak körte-körbe a vén Kálvária-hegy derekát. A hegy mögött,mint színfalak mögött,még csizmát és csákót cseréltek ük. Előbb huszárok, most bakák vonultak a hüledező ellenség előtt, mely várta, várta rettegve, mikor dől nyakába az a tenger népözön. Húsz tűznél főzték a gulyást a lányok a másik hegyen, a Tükörcsösön. Megdördült ott lenn végülis az ágyú, hetedhatárig körözve szavát. Kihullt a sorból fenn egy-egy huszár,de a többi csak járt, csak vonult tovább. Mig fel nem tűntek baltákkal s üvöltve, mint a nádasok csikasz-kölykei, a pusztaiak.,.s a szemközti dombon: bégről Perczel, Szilasról Görgey! * Szorító, Lődöző...egy-két dűlőnév hirdeti csak, mi történt azutan. Minthogyha ott lettem volna,merengve ülök az őszi, vén Kálvárián. Vadászkutyám elnyúlva vár, a puskát papirral cseréltem föl térdemen. Nem a cserjésnek, fent az őszi égnek bozótját kémleli tekintetem. Hegyre kerültünk... vagy hegyre szorultunk barátaim, be megritkult sorunk! S be védtelen, jajt zümmögő alattunk az édes ország, melyért harcolunk: s be ingatag a hidfő és be hangos az ellenség!., hogy tódul már felénk! Még rejti gyáván - változik a harcmód - de látom én már minden fegyverét. Nem hull golyó még ránk. De hogyha hull is, ha a veszély, mint zápor negered: játsszuk már végig halálos mosollyal e rikató-viditó szerepet. Nevetnünk kéne,hogy vagyunk,megyünk még ezrek dalaként fújva énekünk - Ha lesz jövő: hadat talál helyükön - legyözhetetlent, ha mind itt veszünk. Illyés Gyula- 3 -