Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Ezzel a Bányarém két marokkal kezdett kaparászni a barlang sötét falának zugaiban és szebbnél szebb, csillogó-villogó drágaköveket szórt a patak felé: volt ezek közt sárga, leveles aranyvirág, szürke, halvány fényű ezüstvirág,pirosán kéken, zölden sziporkázó kövirag.- ÍShcl ni! Játszhatsz, szórakzhatsz velük, ha csak ez a bajod! Nekem ne bőgj gyászéneket országom csúfságára!-mondta a Bányarém a pataknak. És a patakot valóban elkápráztatta a sok drágakő. Ezek az örökéletü, ridegen csillogó virágok! Pacskolni, görgetni kezdte őket és már-már megvigasztalódott sorsán, és u.jra kacagva locsogott. Elfeledte maga körül a hegy gyomrának zordon, nyomasztó, nyirkos sötétjét. Csakhogy a Bányarém a sok tarkabarka örökvirág után egyszerre egy csodás, fehéren szikrázó drágakövet vetett a patak elé. Ki is volt ez? A drágakövek drágaköve: a gyémánt. A patak szemkáprázva bámult. De hát az öröm helyett hirtelen fájdalom nyilallott szivébe. A gyémánt fehér fénye, bármilyen ridegen, kietlenül tündökölt, mégiscsak a meleg, éltető napfényt juttatta eszébe. Hiába esititóttá, hiába marasztalta aztán a Bányarém birodalmában a patakot. Csakúgy, mint azelőtt, minden erejét arra feszitette, hogy neki furakodjék a barlang bárhol kínálkozó résének, nyílásának. Ki-ki-ki akart szabadulni a Bányarém sötét, komor birodalmából a sóvárgott napvilágra. A sok-sok drágakövet pedig görgette-görgette magával a patak. Mert ezek világítottak neki a földalatti feketeségben Végre-végre-végre, a vigasztalan sötétség mélyén egy pirinyó fehér pontocska látszott, aztán táncolni kezdett és nöttön-nőtt. Mi történt? A Bányarém barlangjának volt ám második nyílása is, a hegység alsó völgyébe* Itt bukkant ki a patak az áldott veröfényre. Ez csillogtatta, ragyogtatta ;a patak uj játszópajtásait, az örökéletü virágokat. A patak váltig hivalkodott kincseivel a völgy virágainak és ingerkedett,c sufondároskodott velük.
