Magyar Cserkész, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Tersánszky Józsi Jenő

Egyszer volt, hol nem volt egy hegyi patak. Édesapja, az aranytaréjós felhő, meg édesanyja, a rengeteg erdő igazán büszke lehetett rá, amilyen kedves, virgonc, vidám, örökké szökdellö, örökké locsogó jószág volt ez a hegyipatak. Tiszta,üde vizében, mint a tükörben, megnézhették magukat az őzikék,ha szomjukat csillapitani jöttek a partjára. Az erdő sok madara is a patak habjából ivott üditőül, ha torkuk kiszáradt a gyönyörű óneklésben.

Ámde a patak legkedvesebb, leghívebb baratai az erdőnek virágai voltak. Ott virultak, ott hiveskedtek legszebben a patak partján. Édesen szisszentek, mint a szemérmetes kislányok* ha a patak hullámai ki-kicsaptak tarka ruhájukra. Aztán kacéran hajladoztak, ha a patak ingerkedve locsogott hozzájuk tovaszaladtában.

Mert hát a patak szalad-szalad-szalad. Soha meg nem pihen. ,Mig a parti virágok nem mozdulhatnak helyükből.

És ez volt az, ami fölött az ugra-bugra patak módot lelt rá kötődni, csufondároskodni, édes pajtásaival, a parti virágokkal.- Kitty-kotty, kitty-kotty! Gyertek veleml Miért nem jösztök, ha szerettek? - incselkedett a patak. Mig a virágok szomorkásán, sóhajtozva selypitettek utána:-0, ól Mennénk, de nem tudunk! Inkább maradj te is velünk1

Veletek én nem maradok! Mert tudom, elhervadtok! - kotyogta vissza a patak. - Ma még csinos a ruhátok! Holnapra száradtan zörög! Ezt várjam meg mellettetek?- 0, hát ha elhervadunk is! - suttogták vissza a virágok - majd újra kifeslünk szépnek! Ne légy olyan követelő!- De bizony én ilyen vagyok! - fröccsent vissza nagy kérkedőn a patak az utána bánkódó virágoknak. - Kitty-kotty, tovairamodom! Csodahelyre érek majd én! Ott nem hervad a virág. Szirma mindig üde, hines! Maradjatok magatoknak!

Nos, a patak futotta tovább, édesanyjának, a szelid erdőnek ölén kiszabott útját. Mígnem egyszer egy borzalmas szakadék széléhez ért. Bezzeg ekkor már szivesen hajlott volna a patak a virágok kérlelő szavára. De már nem volt visszatérés!- 15 -