Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-11-01 / 11-12. szám

/folyt.13.old./

pületek, ráadásul egy török utászkatona a lőporos toronyhoz férkőzik és boaibát vet be az ablakrésen. Eget-földet rázó dörrenéssel repül levegőbe a sok mázsa puskapor, valóságos tűzeső hull az égből utána és ugyanakkor Allah meg Mohamed nevét üvöltözve felhömpölyög a réseken, az ostromlétrákon a spáhik, janicsárok, bosztandzsik áradata. Tán csak háromszázan vannak csupán már a védők. A tűzvésszel meg a törökkel, ezzel a két külön-külön szívós ellenséggel nem tud egyszerre megbirkózni a maroknyira olvadt had. Dtcáról-utcára hátrálva vonulnak, folytonos harc közben a Belső vár romhalmazzá bombázott öreg tornyába. Itt már nincs hely a család számára. Az eltorlaszolt kapu mögött komoran hallgatják a kivül hagyott feleségek, gyerekek, a lángfergeteg zúgásán is keresztül élesedő sikoltozását, amint urukat, apjukat hivják, mikor,elcipeli őket a rabszolgának örvendő török.

És még akkor sem akad közöttük senki, aki ebben az észveszejtő helyzetben a kapitány fejére kitűzött vórdijra gondolna és arra, hogy árulással, kaputárással, vagyont szerezhetne, megmenthetné saját meg az övéi életét. Hivek az utolsó szivdobbanásig.

Már nincs menekvés... a tornyot az elfoglalt várrésztől keskeny árok választja el csupán. Az ágyuk otrónba kő és vastekói közvetlen közelről döngetik, rontják az ölvastag falakat. Felettük ég a torony, künn végső megrohanásra szedelőzködik az ozmán had.

Zrinyi határoz vitézeivel: hogy ne vesszen el úgy mint a csapdába szorult vad - kirohannak. Az ostrom elején a toronybeli kincstárba hordott ünnepi holmiból ki-ki felölt! legszebb köntösét, Zrinyi Miklós maga is díszbe öltözik,drága velencei bársonyruhája fölé finom damaszkuszi acólpáncólt csatol, dolmánya mindegyik zseb&e szász-száz aranyat rak, hogy megemlegesse, tiszteséggel eltemettesse, ki holttestét megtalálja, aztán pallost köt oldalára és pisztolyt ragad.

A kapu előtt ott ásit baljósán az egyetlen megmaradt ágyu, öblös torka szöggel, lánccal, golyóval tűnve, mellette ott áll égő kanóccal az utolsó élő pattantyús, Szereosen Márk. Odakünn bűnből a török... Allah!

...Jézus! - harsog a felelet, a kapu kitárul, sorlövós roppan be s holtan földre szédül az utolsó tüzér. Horváth György közvitéz felkapta a lehullott, sistergő kanócot és dörren az öregágyu, véres mesgyét szánt a hídon...előre!... a kapitány az élen... fenn lobog a zászló, viszi a hős Juranics Miklós... Zrinyi kilövi pisztolyát, török béget talál és máris közrefogja pallosát... kaszabol.., vág. Kegyelmet kiáltoznak feléje a basák... Fejét rázza: - Nem adom meg magam!... Golyó üti homlokon, mellen halálosan... körülötte már nincs élő magyar.- 29