Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
t&öwelyi krónika 7h évvel ezelőtti MAGYAR CSERKESZ számait lapozgatom. Egy-egy elsárgult lap széle úgy töredezik ujjaim között mint a rétestészta. Európát akkor háború dúlta, nem telétt jó papirra. De mintha a negyedévszázad előtti múlt hirtelen jelenné változna: Regöstábori Erről szól egy rétsági falúban, Börvelyen táborozott regöscserkészek naplója. Milyen is lehetett akkor 19^2-ben, magyar földön? Tán Ti is érdeklődéssel olvassatok a napló itt leközölt befejező részét: "Táborunk vége felé megváltozott a napirendünk. Reggeli hat órakor már Péter bá udvarán gyülekeztünk, s együtt indultunk ki a falu alatti Nagyerdő-be. Ott az egykori rét-széli Lókert /a ménes éjjeli legelője/harmatos füvén gyakoroltuk a különböző táncokat, s próbáltuk a jeleneteket. Mert regölést akartunk rendezni a tábor utolsó vasárnapján, hogy közelebbről is megismertessük munkánkat, s evvel is viszonozzuk a falu népének szives vendéglátását. De mielőtt sor került volna a regölésre, még egy nagy dolgot kellett nyélbeütni. A börvelyi muzeum ügyét. Annyi értékes néprajzi tárgyakat találtunk csűrökben és kamrákban, hogy Péter bá érdemesnek látta a tárgyak megmentésére egy községi muzeum megalapitásat. Megbeszélte a dolgot a község vezetőivel, sikerült is egy szobát kapnia a muzeum számára, az egyik iskolában. Az egyik tanitó ur elvállalta a gyűjtemény gondozását, s szekrényeket is Ígért a község a tárgyak elhelyezésére. Most már csak az anyag összegyűjtése volt hátra. Szombat délután a kisbiró nagydobszóval közhírré tette, hogy"a községünkben tartózkodó "rögcserkészek" megalapítjak a községi múzeumot, s maguk gyűjtik össze a régi tárgyakat, továbbá, hogy vasárnap este fél kilencre mindenkit szívesen látnak a községháza udvarán regös tábortüzükön." Rögcserkész elnevezésünket nagy örömmel fogadtuk, s lázas iramban készültünk a regölésre. Utolsó vasárnapunk ugyancsak mozgalmas volt. Reggel jókor már javában folyt az utolsó próba Csákiék tágas csürjében, miközben a helybeli magyar banda primása húzta a talpaláva-lót. Délelőtt, szokásunkhoz hiven az. vstentiszteleten vettünk részt, ebéd után pedig elosztottuk a falu utcáit egymás-között, s egy-egy gyüjtöiwel, amelynek rovataiba a tárgyalja vonatkozó legfontosabb adatokat kellett feljegyezni, megkezdtük a gyűjtést. A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt W tárgyát sikerült^ össze - gyűjtenünk, s még egy csomóról feljegyeztük, hogy kinél találhatok. A múzeum megalapításában a börvelyi gyerekek is résztvettek: nagy lelkesedés - sei szállították a tárgyakat az iskolába. Mire estére megkezdtük az előadást, talán 800 ember is szorongott a községháza előtt. A magasan fekvő tornác volt a szinpad, s egy petróleumgázlámpa szolgaitatta a világítást. A műsor gazdag volt és változatos. I- gaz, hogy egyre-másra szerepelni kellett mindenkinek, de győztük. A közeli székely telepről "harisnyát" kértünk kölcsön, s az Abel jelenetet, s a. csürdöngölőt abban mutattuk be. Tánc, szavalat, jelenet, dal, mese, játék egymást váltotta. Nagy hatással volt hallgatóinkra, mikor eldanoltuk azt a hajnalozót, amit az öregétől gyűjtöttünk: Szól a kokas, szól mán Le kéne feküdni, Csak meg ne virradjon, Kingyár megvirrad már. A kedves Rozsammal Hogy az en galambon Haza is kéne menni, Meg kéne csókolni. Jo utat haladjon. Hajnajjon.hajnajjón, Pár perccel 11 óra előtt veget ért a regöles. Szinte nem akartak elengedni bennünket. Kértek, hogy maradjunk még legalább egy hétig.vagy ha ez nem lehet, jövőre feltétlenül jöjjünk vissza._ Másnap reggel házigazdáink elláttak utravalóval, s nem egy helyen sírva búcsúztak el tőlünk... Haj regö rajta! - Rétódali Névtelen - "- 16 -
