Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

fölszerelés.

Parancsnokuk most jelölte ki a sátorhelyeket négy Örs számára. Bandi őrse három fa közé került. Nagyszerű helyre. Rögtön hozzáláttak a sátorveréshez. Mindenféle nevetgélés, kiáltozás. Kalapácsolás, meg tönkölés. Ahogy ez már szokás táborverésnél.

De alig tápászkodott föl Bandiék sátra és alig nyújtotta ki hosszú kötélujjait, hogy a földbe markoljon velük, megint csak ijedten összeesett. Mindnyájan megdöbbentek. Körülnéztek Vizsgálódtak. Ugyan mitől ijedt meg a sátruk?

És csakugyan!

Az egyik fában vaddarazsak tanyáztak. A nagy kiáltozásra rögtön összetódult a csapat és kiváncsi tisztelettel nézte a végzetes faodut. Rémes jószágok szállongtak a dongó palota elött. Itt nem lehet táborozni! Megesznek a darazsak!

Feltétlenül máshova kell húzódni. Pedig minden sátor áll már. A konyha épül. Csak a zászlórúd lustálkodik még a fűben.

Ekkor eszébe jutott Bandinak a darázskirálynö. Gyorsan elökaparta a szőrszálat. Háromszor megpödörte. íme: egy pillantás alatt kezefején ült a karcsú királynő:

.- Itt vagyok, édes fiam. Bajban vagy talán?- Bajban bizony, kicsi fenség. Nézd, itt szeretnénk táborozni. De éppen ebben a fában tanyázik, a te néped egyik törzse. Kit-csináljunk velük?- Annál mi sem könnyebb! Várjatok egy kicsit. Majd elparancsolom őket innen!- Azzal odaszállt a darázsfészek szélére. A sok dongó mind köréje gyűlt nagy zümmögéssel. Meglepetve hallgattak a királynő parancsát, de engedelmeskedtek. Sietve összecsomagoltak és félórán belül mind elhúzódtak az erdő mélyébe.

A darázskirálynö búcsút zizegett Bandinak és eltűnt a délutáni napsugárban.

A cserkészek meg talán még most is táboroznak, ha azóta haza nem mentek.- csi-bá -- 14 -