Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8. szám

futó mezőben a bika áll, busa fejét oldalt fordítja, látszik gyűrűs szeme, göndőrszörü homloka, táguló orrlikai. A kutya ráugrik; a pásztor nyugodtan áll, kezében bot. A pásztor feje tényleg nagy, de azért- Horváth István ezt nem tudja, csak a keze tudja -.mert ilyen kis mezőn muszáj aránytalannak faragni a figurát: nem valóságosnak, hanem mesebelinek; no, a mesebeli pásztornak lehet nagy a feje... És mutatja.

Finom csipkeszerü, mértani diszek: háló, toboz, közben fogacskák, gyűrűk, tiszta képzelet egyszerű rendbe zárt jelei; nem akarnak többet, mint disziteni a pásztor legfontosabb szerszámát; csak, mert disz nélkül is jó, de nem szép; de^ mert cifrázva már nemcsak szerszám: gondolat, érzés, művészet. És ő mindezt nem tudja, ö a faragóember, a pásztói-művész. Szépet akar, kedvesnek tudni azt a darabka fát, ami a kezéhez nö lassanként...- A szijat is magam fonom, veszek hozzávalót a boltban...- Adott el már ilyen ostornyelet7- Adtam cimboráknak, pásztoroknak, két pengőért, háromért. Pénzük azoknak sincs, nekünk is jól esik.- Szóval nem minden pásztor faragóember?- Nem, itt a környékben nem is farag más.- Múzeumi ember aki gyűjti az ilyesmit, még nem volt7- Nem, mondom, csak pásztorok.

Csend. A nyár hallgat. Csend. Meleg. Tehenek bódulnék.- B.L. -CÍMLAPUNK a magyar népi faragás szép példányát, Sztélék Dénes faragómüvész "Dudás-játék" - át mutatja be.-