Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 3. szám

dokió pajtását. Nem tudta ml mást tegyen, oly förgeteggel rohanták meg elfeledettnek hitt régi emlékei.

Egyszerre kiegyenesedett ölelésében Hulay roskadó teste. Végső erőfeszítéssel kiabálni kezdett.- Miklós...a zászló...az ezred...a..mi zászlónk....viszi a...kozáááki...

Önkéntelenül követte barátja pillantását. A golyótópte, szakadozott selyemzászlót éppen akkor csavarta ki a ronccsá szabdalt zászlótartó ökl&ől egy őlestermetű, Donmelléki harcos.

Azt a fehér selyemzászlót, melyen édesanyja keze öltöge - tett valamikor és amelyre ő esküdött, hogy soha cserben nem hagyja, élete árán is megoltalmazza... azt a szent lobogót marcangolja most a kozák.

Lefoszlott róla az orosz máz... a zászlói ... a zászlói... irtózatos haraggal süvöltött fel, szinte magánkivül.- A zászlói... Hozzá ne érj, te beste zsiványi...A zászlóért! Rajta, Kálmánt

De Hulay Kálmán lelke már a Hadak utján járt.

Vérfutotta szemmel robbant a küzdelembe. Nehéz kardjával valóságos szekérutat szántott saját lovasai között a lobogóig.

A diadalmasan ordítozó zászlóragadót puszta ököllel tagiózta le, azután magasba emelte a szent ereklyét, akár hajdan,a lipcsei csatában.- Négyes huszárok körén! - zihálta harsogóan, és a tömörülő huszárokkal oldalba fogta a kozákokat.

Lovasai szótfu - tottak előle, rémülten eresztették szabadjára a kantárszárat, szájról-szájra üvöltötték a hírt - az ezredest

meglepte a Gonoszt

Megszállta és most tu• lajdon katonáit vágja.

Őrjöngve vágta és minden csapást hörgés kísért.- Neszei A zászlóérti

De hiába szórta szét a pikásokat, Bem már megfuvatta a visz-1?