Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 10. szám

Bizony háramlott volna, ö Felsége már bizonyosan bele is jegyezte Nesselroth nevét a kis jegyzőkönyvébe, mert minden - nel kegyesen meg volt elégedve - de az ádáz végzet /az is a forradalom javára dolgozott már/ nem engedte, hogy a Nessel - roth hö óhaja teljesedjék, a legszebb loyalitást átváltoztatta a legnagyobb gorombasággá.

Lehetséges-e ez? Igen, még pedig maga Nesselroth uram volt a sors kezében az eszköz. 0 vele esett meg, hogy amint a fölségnek átnyújtandó kérvények beszedésével volt megbizva, /özönnel nyújtogatták az érkező király felé/, ugyanakkor a disiitö mester is átnyújtotta a számláját a diadalkapukért és mindennemű dekorációkért /kétezer rhénusi forint/; mivel pedig ő kegyelme azt sem tudta, hol áll a feje, azt a szeren - csétlen iratot is a kérvények közé vágta. Természetesen tudtán kivül, mert ő maga csak akkor jött rá e szörnyű dologra, mikor néhány hét múlva /amint már éppen a rendjelt várta/kétezer forint érkezett az udvarmesteri hivataltól azzal a meg - jegyzéssel, hogy ezúttal hajlandó volt ö Felsége a benyújtott számlát kegyesen kifizetni, de figyelmezteti a hatóságot,hogyha jövőre Pestre jön, ne legyen semmi ceremónia.

De ez mind mellékes dolog a mi történetünkben, hanem van egy, ami előtt sehogysem hunyhatunk szemet s ez Nesselroth kisasszony, a polgármester leánya, aki többet ért minden rendjelnél a világon.

Nesselroth Agnes a legkülönb hajadona volt akkor Pestnek; termetében, arcban és erkölcsökben. Kék szemeiben a szelid - ség tükröződött, minden mozdulatán báj és kellem örömlött el. De ha még tizszerte szebb és jobb lett volna, ez a krónika most hallgatna felőle, ha a császár bejövetele napján nem véletlenül arra a tribünre ül a fényes menetet nézni, amely a tömeg alatt leszakadt s a rajta ülök, ki fejjel, ki háttal a hegyes kövezetre zuhantak.

Ágnest szintén ez a sors éri, ha nincs ott kapóra egy szép fiatal nemes urfi, aki a végzetes pillanatban úgyszólván esés közben derékon kapta a halálra ijedt leányt. Agnes még hallotta a. deszkák recsegését, látta dűlni, összeomlani az egész hitvány alkotmányt, sikoltott és eszméletét vesztette. Nem tudta többé, mi történt vele.

Alóltan maradt karjai közt, és fel nem nyitotta szép szemeit, hiába hömpölygött végig a tömegen, mint az áradat, a kiáltás "Jön, jön!". Kajd amerre jött, felzugott a földrengetö 'Nvivát". Négyszáz banderista lovának patkói dübörögtek a kövezeten, de a leányka szeme csukva maradt.

A lovag lekapcsolta fekete mentéjét és a földre terítette, hogy reá fektesse. A zűrzavarban és tolongásban azonban- 21 -T