Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

I

S amerre int kezével, egyházak gazdagon,

S kolostorok épülnek regényes ormokon, Helyekben, örömére, megtérített hivek Az Ur dicsőségére zsolozsmát zengenek. -így járja bé az ország térés határait,

A dúsak palotáit, szegények kunyhait,

S ahol csak megjelenhet, mint jótevő ragyogj Áldásival töltöznek szegények, gazdagok.

Övében kettős erszényt hord; a kisebb övé,

A másik és nagyobbik sinylő szegényeké; Megtölti ezt naponként, s lelkében megörül, Midőn a nap végével fenékéig ürül.

"Megírva áll - imigy szól, osztván ajándokát - Ki a szegényt ruházza, az nékem ád ruhát;

Ki tápot ad az éhnek, az nékem adja azt."

S a hálaadók szeméből örömkönyüt fakaszt.

S midőn a csendes éjjel felvonja sátorát - Elhagyja észrevétlen nem egyszer csarnokát,

S mert tetteit a kandi szem most meg nem lesi, A szenvedőt lakában titkon fölkeresi.

S feleslegét felosztja egyformán, emberin, Igazságos bíróként az Ínség emberin;

Az éhezőnek étket, ruhátlannak ruhát,

A kórban szenvedőnek gyógyirt kezével ád.

Ki ő? a szeretetnek s kegyesség angyala?

Vagy földre szállott újra az Ur apostola?

Egy ezredév után jött Krisztusban a dicső - István, a magyaroknak első királya ő!

Garay János- if -