Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
A ma, 1965 fiataljainál pedig joggal kérdezhetjük: tehetnek-e róla, hogy az ő keresésük még viharosabb, még forradalmibb, még több benne a hamis útra térés? Mögöttünk 50 év zűrzavara áll, két világháború, földrajzi és szellemi világok összeomlása, uj országok, szellemi áramlatok keletkezése, értékek felcserélődése - hát csoda, ha ők meg nehezebben találják meg a helyüket és még nehezebben tudják kialakítani a jövőjüket? De ha már ilyen szokatlanul komolyra fordult levelem hangja, hadd tegyem ezt is hozzá: Az idősebb generációnak is vannak olyan tagjai, akik emlékeznek a magulp zűrzavaros útkeresésére - akik nem elitéléssel, kritikával, gáncsoskodással, lemondó kézlegyintéssel figyelik a mai fiatalságot, hanem szeretettel, megértéssel, nagyrabecsüléssel, segiteniakarással nyújtják a kezüket. Nem igazi, nagy szeretetlénca lenne ez az életnek? Igen, Piroskám, minden fiatalság lázadó, minden fiatalság rombolt egyszer - de minden fiatal megérett, minden fiatal épitő lett egyszer. Ennek bizonyságául és búcsúzóul hadd Írjam le mindnyájatok számára Mécs László versét, amely a szüléink generációjáról szól - amikor ők voltak fiataloki KAMASZOK. /Mai nyelven Teen-ager lenne a nevük/ Még este szent a Rend, Család, a Miatyánk s a Hiszekegy- egy reggel fáj az ébredés, a rácsos gyermekágy rövid, a ruha szűk, cipő szőrit! Szemrebbenému nő láb, ököl, szemrebbenés: nő agy, kebel, a lélek éhes szája nő, a vérnek árja gáttalan, bilincstelen, bánattalanl Szűk lett a műhely, iskola, szűk a Család, az égbura: hajrá a gyémánt-nyul után! hajrá a boldogság után! Hajrá mezőkl hajrá hegyek! mindent szabad, mindent lehet! Hopp, szakadék: ugorjuk át! Hopp, drótsöveny: szakítsuk át! Hopp, les-vetés, farkasverem: a Rend, a Törvény tőre! Hajra a gyémánt-nyul után! Hajrá a boldogság után! így puszta kézzel mégse megy, mert millió bozótja van - és hull a vérük heneegőn, kacag az izmuk hencegon, lihegve Istent keresik fölényesen és heneegőn, hogy megölik, ha meglelik, mert Ő a Törvény, ó a Rend! A nyerserő, ez kell nekik, villámparipa kell nekik, forgószéllel kötődnek ők, vulkán-pipán pipálnak ők, a lelkűk éhes gőzkazán: könyvekkel fütik, etetik.- S egy éjjel vérük megvadul, nem kell erő, nem kell tudás, valami mást keresnek ők: a testi Szépség templomát, hol vetkőzik a Szerelem. Bozóton, drótsövényen át, ét farkasvermen, tüz-körön, át poklon, törvény tőrein vacogó foggal, véresen, rátörnek titkos éjeken és tolvajkulccsal feltörik a testi Szépség templomát.- S egy észrevétlen hajnalon a vér partos mederbe tér, lelkűk fattyúhajtásait cirokseprőnek lenyesik és leseprik az utakról a buja szirom-hamvazást. Az erdőirtást átveszik, a hid-épitést átveszik, hajók kormányát átveszik, az Istent megsüvegelik, a régi fáklyát átveszik, az ekét, malmot átveszik, mert ők lettek a rend, Család, a Miatyánk s a Hiszekegy.-9-
