Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
Irta: Weiser Ferenc S.J. + + + Heini állásfoglalása nem maradhatott sokáig titokban. Már a következő napokon kikezdték. Heini érezte a ránehezedő nyomást, de egyenlőre kitért. Éles megjegyzéseivel és gyors határozottságával keresztültörte magát a jelentkező nehézségeken. Hallatlan merészség volt tőle, hogy keresztül akart törni a zsarnok osztálytörvényeken! Lélekzetfojtva figyelte az egész osztály a szörnyű küzdelmet. Mert eddig az osztály még mindenkit térdre kényszeritett. Ha nem sikerült csellel, hát erőszakkal. A második hét keddjén kezdődött a harc. Hittanárunk, dr. Schniteler jóságos, kedves öregur volt. Hiányzott azokban belőle az erély és a rengeteg munka fáradttá tette. A mi iskolánkat egyébként sem szerette, mert itt ért velünk el a legkevesebbet. Órái alatt alig figyeltünk, a fiuk kártyáztak, újságot, vagy könyvet olvastak, esetleg házi feladatot Írtak. Régebben még megpróbált lelket vinni az osztályba, de amikor látta, hogy minden igyekezete kárba vesz, felhagyott ezzel. Mi természetesen örültünk ennek, legalább békében hagyott - mondták a többiek. Dr. Schnitzler sajátságosán osztályzott. Elégtelent sohasem a— dott, ehhez túlságosan jó volt a szive. De az elégségesekkel is na-^ gyón takarékoskodott. így azután már két éve osztály-törvénnyé vált, hogy a hittant nem tanultuk. Ha felelésre került a sor, kiki azt mondta, amit éppen elcsípett a magyarázatból, vagy amit lesugtak neki. Mikor azután jött a konferencia, jó szive nem engedte, hogy anynyi rossz jegyet adjon. Mi pedig nevetve vágtuk zsebre a tanulás nélkül szerzett jó és jeleseket. Még egy különös szokása volt dr. Schnitzlernek. Aki résztvett az iskolai közös gyónásokon és áldozásokon, vagy azonkívül is járt áldozni, mindezt beleszámította a hittan-jegyébe. Ennek az volt a következménye, hogy a kommunistákat kivéve, mindenki résztvett a közös áldozásokon... De hogyan?... Én is gyakori áldozó voltam ebben az időben... Azon a hires keddi napon a hittantanárnak, de az egész osztálynak szokatlan élményben volt része. Dr. Schnitzler, amint azt máskor is tenni szokta, lefeleltette a napi leckét. Bizony elég döcögősen ment, mig csak Heinire nem került a sor. A tanár nem hitt a fülének, amikor ez az uj fiú apró részletességgel és folyékony előadással mondta fel a leckét. Az idézeteket szórul-szóra tudta, sőt még a magyarázatot is beleszőtte. Tiz percig beszélt anélkül, hogy egyszer is megakadt volna. Amikor elhallgatott, akkor tért magéhoz dr. Schnitzler ámulatából. S azt mondta az egész osztálynak:- Itt a példa, igy kell a hittant tanulni. Ha Moll meg tudja tenni, valamennyien megtehetitek. Most igazán láthatjátok, hogy milyen lusták vagytok. Aki a jövőben jelest akar, az úgy tanuljon és feleljen, mint Moll! Bemer óra után magából kikelve rontott nekem:- Micsoda őrült nagy szamár vagy te Eger?! Miért nem mondtad Mollnak, hogy nem szoktuk a hittant tanulni? Most ez valamennyiünk jegyét leszállítja!-14-- Ifjúsági elbeszélés a vörös Bécs életéből. -
