Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-02-01 / 2. szám
a bolsevizmusnak. Néma borzalommal néztük tevékenységét, de titokban bámultuk és csodáltuk a vörösök munkáját. A zsidók tizenketten voltak. Különösebb szerepet nem játszottak az osztály életében, mert egyrészük a vörösök felé húzott, a másik rész a polgári elemekhez, ők maguk is mindent elkövettek, hogy kizárólagos zsidó csoportosu— lás ne jöjjön létre. Ezért a legritkábban lehetett őket együtt látni. A feketék, meggyőződései katolikusok, csak hárman voltak. Kettő kongreganista volt, a harmadik pedig mindennap ministrált a plébánia templomban. Mi csak "szenteltviz-testvéreknek", vagy pedig "Jézus Szive -dargonyosoknak" hivtuk őket. Egyébként nem sokat törődtünk velük, mert nem állták az utunkat. Különben jóvágásu fiuk voltak, különösen az egyik kongreganista. Az osztályban nem játszottak fontos szerepet, és örülhettek, hogy békén hagytuk őket. A legnagyobb csoport a Klub volt húsz taggal. Ők a szabadszellemü, liberális pót gári elemet képviselték. Nálunk, mert én is közéjük tartoztam, a vallás magánügy volt. Lehettél atheista, panteista, protestáns, vagy anyakönyvileg akár katolikus is, csak egyet nem tehettél: határozottan nem állhattál egyik felekezet mellé sem. Legjobban tetted, ha vallási dolgokon (mise, gyónás) gúnyosan fölényeskedtél. Ez nálunk az előkelőséget mutatta. Ki is törődik ilyen bagatell dolgokkal...! A Klubban mindenki felvilágosult és modern volt. A társadalmi élet virágzott: a jobbmóduak esténkint a kávéházakban találkoztak, ahol az utcára bámultak és fecsegtek cigaretta-füst mellett. Különös előszeretettel keresték a trágár vicceket. A többi fiú más középiskolás szervezethez csatlakozott. Eldugott lebujokban tartották az összejöveteleiket. A becsületükön esett csorba kiköszörülésére, amely borgőzős állapotban nem is volt ritka, még párbajoztak is. E- gyenlőre csak a karokra mérték a vágásokat, az arcot a főiskolára tartogatták.- Ilyen lovagias esetek után a leánygimnáziumból kiválasztott ideáljaikkal sétálgattak estefelé a sötét utcákon. Esetleg erkölcsnemesitő (!) filmet néztek meg a Heliotrop-Moziban. Itt hangos megjegyzéseikkel és szellemeskedésükkel, nemkülönben vastag tréfáikkal váltak hírhedtekké. Az osztályban a Klub képviselte a közvéleményt is, mi voltunk a hangadók. Csak a fanatikus vörösök merészeltek szembehelyezkedni, ha valami nem tetszett nekik. Ez eléggé ritkán történt meg, hiszen magatartásunk az ő malmukra hajtotta a vizet. - Magában a Klubban is voltak többen, akik jobbak voltak a látszatnál. De ki is mert volna a liberális psztályfelfogással szembeszállni 1 I- lyennek ugyancsak meggyűlt volna a baja Berner Kurttal. Kurt volt a Klub vezetője, és nem sok siker kecsegtette azt, aki vele mert volna kikezdeni, de ez Eldugott lebujokban tartották az összejöveteleiket.-16-