Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-12-01 / 12. szám
folyt.5.old. ügy járt. hogy már a végére^ ért, még sem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja, melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti.- No porontyok! válasszatok magatok; melyitek akar elmenni, nagy ur lenni, kocsiban járni? szóljatok no; álljon elő, aki akar. A szegény csizmadia majd elfakadt már sirva, ahogy ezt mondta: a gyere - kék azonban e biztatás alatt apródon - kint mind a háta mögé húzódtak"; ki kezét, ki lábát, ki borkötényét fogta meg apjának, úgy kapaszkodott bele, s bujt a nagy ur.elől. Utoljára János mester nem állhatta tovább, odaborult közéjök. átnyalábolta valamennyit, s elkezdett a fejükre simi, azok pedig vele együtt.- Nem lehetj nagyságos uram, nem lehet. Kérjen tőlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom senkinek, ha már az ur Isten nekem adta őket. A gazdag ur azt mondta rá, hogy ő lássa, hanem hát legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon tőle ezer pengőt ezért az áldozatért. János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szót: " ezer pengő", és most a markába nyomva érzé. A nagyságos ur megint felment a szobájába unatkozni, Janos mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alaku ezer forintos banknótán, s azután elcsukta azt félelmesen ládájába,a kulcsot zsebébe tette és elhallgatott.. Hallgatott az apróság is. Nem volt szabad énekelni. A nagyobb gyerekek mogorván kuporodtak le a székre, a kisebbeket csititgatva, hogy nem szabad énekelni; a nagy ur odafenn meghallja. Maga János mester hallgatva járt fel s alá a szobában, s gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, mikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanitsa meg őt a szép énekre, mert már elfelejtette.- Nem szabad énekelni. Azután.leült duzzogva a tőkéhez, elkezdett buzgón szabdalni; addig faragott, addig szabdalt, mig egyszer a- lit -zon vette észre magát, hogy maga is el kezd dúdolni: "Krisztus Urunknak áldott születésén..." Először a szájára ütött, hanem azután megharagudott, nagyot ütött a mustával, kirúgta maga alól a széket; kinyitotta a ládát, kivette az ezer forintost, s futott fel az emeletre a nagyságos úrhoz.- Nagyságos jó uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd ne legyen enyim, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az több ezer forintnál . Azzal letette az asztalra a bankót s nyargalt vissza az övéihez, sorba csókolta valamennyit, sorba állitá orgonasip gyanánt, közéjük ült alacsony székere, s rákezdék tiszta szívből újra: "Krisztus Urunknak áldott szüle - tésén." S olyan-olyan jó kedvük volt,mintha övék volna az a nagy ház. Akié pedig volt az a nagy ház,nagy egyedül járt kilenc szobáján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülni valót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.-1856- Jókai Mór-jv 1. Kriax-taa U - runk-uk ti - dőlt nfl - to - té - aén Ab - IJI - li T«T - Mt mond junk uent On - no - pta, Hdjr Botié - hern-nek m - te - jd - boa rd - fen Zen-gett • • ki • pea: brnnWi'i.ifTEPPi t. DiaMf mngaeetfbnn u I. lennek, Békeeeéf lég jen földön embereknek! fa jó akarni mindenféle népnek &a nemieteégnek!
