Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-12-01 / 12. szám
MELYIKET A KILENC KÖZÜL? Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban.aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni. Nem azért, mintha az emberek Összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért,mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jét csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak,hogy nem birják elszaggatni, amit ő egyszer megvarrt volt is dolgoztatőja elég,fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégis - mégis - nem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. -Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nálasJános gazda igaz keresztyén ember vbít,s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapotban legyen is. Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelől az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke ,höL fiú, hol leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.- Ó, én uram Istenem! - sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint T.őn hat, lön hét, lön nyolc; - mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljőve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum. János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon. - Hej, sok van azzal mondva. Kettő,^három már iskolába járt, egyet, kettőt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni,kinek pépet főzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal? próbálja csak meg valaki. Kikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egesz szoba ágy, tömve, dugva apróbb,nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!- Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; - sóhajtozik magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustéval a - !+ _ talpat a tőkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s huritgatta hol egyiket, hol másikat, aki álmában roszszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az Úristennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, jó erkölcsű, bzép. is.-jólis, épkézlábbal és gyomorral megáldva; s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az ur Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belőle. Nem is volt János mester gyerme - keinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ők mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át helyüket senkinek; nem ártott azoknak^san az eső, sem a hő, sem a száraz kenyér. Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza,kevés pénzecskét, szedett be; ami ismit a mesterséghez, meg a napi szükségek fedezéséhez kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofákérulgatnak olyan gyermekek számára,akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt? talán venni kellene belőle? micsoda? mind a kilencnek ? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a~ többi azután irigykedjék rá. Nem;majd ad ő nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.- No gyerekek: egy, kettő, három, négy; mind itt vagytok, - szólt, haza érkezve kilencfejü családja köribe.Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsonyestéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozuk semmit, hanem örülünk valamennyien. A gyerekek úgy örültek annak.hogy ma örülni kell, majd felvették vele a házat.- Megálljatok csak, hát még ha megtanítalak benneteket arra a nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket tudok ám; erre a napra tartogattam, karácsonyi ajándéknak! Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába; majd lehúzták azért a szép Inekért.
