Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1962-11-01 / 11. szám

Régi feljegyzések szerint a kiskunok jóval a tatárjárás előtt települtek a Duna-Tisiza közében lévő homokbuckás, nyár- és jegenyeerdőkkel, nádasokkal tarkitott tájra mely Kinszentmiklostol délre körülbelül Dorozsmáig terjed. A Tiszántúlon letelepült nagykunokkal együtt - akik termetben magasabbak voltak a kiskunoknál -, akárcsak a honfoglaló magyarok, hét nemzetségből álltak, melyek később székekké fejlődtek. A hét szék neve: Kecskemét, Halas, Hontor, Mizse, Zenthelt, Berény és Kolbász. Főként katonai szolgá - latuk fejében a magyar^ királytól kiváltságo - kát kaptak, jobbágy-zselléri állapotban nem éltek, s igy hosszú évszázadokon keresztül folytathatták nomád-pásztorkodó életmódju - kát. Élükön az ország első közjogi méltósága, a nádor ispán állott.

A törökök kiűzésének és a kuruchábo - ruk költségei a bécsi udvar kincstárát ugyancsak kiürítette s ezért 1702-ben Lipót császár a kunok földjét - semmibevéve eddig élvezett jogos kiváltságaikat - elzálogosította a német lovagrendnek. A kunok, akik közben számos kis falut létesítettek, azonban nem nyugodtak bele az áldatlan helyzetbe és visszavágytaka régi "szabad időkbe" amikor nem kellettjcfcbágyi terheket viselniük és földesurtól, megyétől nem függtek, ahogy a nóta is mondja: "Én vagyok a', én vagyok a kunsági fi, Nem parancsol nékem senki! " Nagy áldozatvállalással összeadták a zálogössze - get és 1735-ben megváltották magukat. Akö2>ségek határában lévő földeket a válts ág összeghez arányosítva felosztották maguk között, mig a külső határrészeket meghagyták szabadpusztáknak, közlegelöknek.

Száz esztendővel ezelőtt a Kiskunság szabad terein - kinn a puszták világában még mindenfelé virágzott a pásztorélet. Ménesek, gulyák legelésztek a kövér mezőkben szinte"uszott" a barom. A széleken nyája - kát, falkákat terelgetett a juhász; a vizenyösebb helyeken kanászok gondjaira bizott sertéskondák turkáltak. A sikon it-ott pásztorcserények, szárnyékok körvonalai bontakoztak ki a távolból; a láthatáron egy-egy pusztai csárda kéménye füstölgött melyek - röl ilyenféle nóták születtek:

Ég a Pipagyujtó csárda,

Zsandárral van körülállva,

Azért van az körülállva,

Betyár iszik a csárdába.

Pásztorok, betyárok vitték a szót bizony mindenfelé; barátságukat nem csak a gazdák, de sokszor még a hatóságok is keresték.

A pásztoroknak megvolt a maguk szervezete, mégpedig csikósok, gulyások, juhászok, kanászok szerint külön-külön. A számadó volt első a rangsorban; utána a számadó- vagy öregbojtár, majd a második, harmadik, stb. bojtár következett, kiknek rangsorát a szolgálati idő hossza szabta meg. A kisbojtár volt a többi pásztor "keze-lába". Neki mindenki parancsolgatott. Fogadásá- 8 -A KISKUNSÁG ELETEBUL