Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1961-07-01 / 7-8. szám
A SZÁRNYAS FARKAS Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg annak egy fia. A királyfi mindenáron meg akart házasodni, de az apja meg a rokonság sehogyan sem akarta engedni. A királyfi addig erőszakoskodott, mig utána nem hajitották a gyeplőt.- Menj, csinálj, amit akarsz! Te látod kárat-hasznat! - mondták neki. A királyfi elindult. Ment, mende - gélt hetedhétország ellen. Na^ysokára egy erdőbe ért. Az erdő középén talált egy öreg remetét. Amint a remete meglátta a szép fényes kardos királyfit, rögtön letérdepelt előtte, aztán levette a kalapját. Sohsem látott még ilyen csudát! A királyfi megszánta, aztán adott neki egy marék aranyat. Akkor az öreg remete azt mondta neki:- Az erdő végén három ut van, mind a három egy útból ágazik ki. Mind a három útnál egj-egy tábla van kiszegezve. Az elsőre az van Írva: "Aki ezen az utón halad, maga nem koplal, de a lova minden bizonnyal éhenhal!"A másodikon pedig ez van: "aki ezen az uton halad, a lova nem koplal, de maga éhenhal!" A harmadikon pedijj: "Aki erre az útra mer lépni, a szárnyas ferkas száz darabra tépi!" Amikor ezt elmondta a remete, haza akart menni, de a királyfi nem engedte.- Gyere velem! ügy sincs semmidolgod! - mondta neki.- Jól van, no! - mondta a remete, aztán ment. Mentek, mendegéltek, hamarosan odaértek, ahol a három ut kezdődött. Főtt a feje a királyfinak, hogy melyiken induljon el. Nem birta kitalálni,melyik lenne megfelelőbb.- Legjobb lesz, ha a harmadik utón ballagsz!- mondta neki a remete. A királyfi is akt az utat választotta, amelyiken a szárnyas fakas száz darabra tépi. Ezen az utón mentek a remetével együtt. Útjuk egy nagy erdőbe vitt, ahol egynapi járásra találtak egy kutat. Éppen jókor, mert a királyfi majd meghalt szomjan. A kutat egy katona őrizte. Odaszólt neki a királyfi:- Hallja-e, barátom! Adjon egy ital vizet!- Nem lehet! - mondta a katona.- Ha d szárnyas farkas megtudja,rögtön szét szaggat. De ha ad két marok aranyat, akkor adok! A királyfi rögtön kifizette, a ka - tona meg odaadott két kanna vizet. A királyfi lenyelte, aztán mentek tovább. Nemsokára megint találtak egy ku - tat, azt is katona őrizte. Ott sem kapott vizet olcsóbban a királyfi, de még a harmadiknál sem, pedig ott annyi volt a viz, majd kicsapott a kutból.- Szörnyűség! - mondta a királyfi a remetének. - Három kutnál nem tudok annyi vizet kapni, amivel a szomjasé - gom el tudnám oltani! -- Sohse szomorkodj ezért! - mondta a remete.- Ha eddig nem volt bajod, ezután már csak nem lesz! Itt van ez a három sip, vigyázz rájuk! Fújj csak bele, mindegyiknek más szava van! Ahogyan ezt kimondta a remete, eltűnt. Akirályfi úgy maradt, mint az árva madár. Elindult hét egyedül. Ment, ment, mendegélt, elért egy nagy kapuhoz. Megfujta az egyik sípot hát a kapu kinyílt előtte. A kapu mögött egy szép ut látszott, a szélén egy nyomorék ember ült.Koldus lehetett- Hallja-e, bácsi, milyen ut ez? - kérdezte a királyfi.- Ez az ut el van átkozva. Aki ide kerül, az többé ki nem szabadul, mert széttepi a szárnyas farkas! - mondta a koldusforma ember.- Most már mindegy! - gondolta a királyfi, aztán csak ment. Elérte a második kaput is, a harmadikat is. A sípszóra kinyílt mind a kettő, de az öreg koldus mindig ott ült az árok szélén, az ut mellett. A harmadik ut olyan hosszú volt, hogy hét nap, hét éjjel kellett menni a királyfinak,mire a végére ért. Az ut végén volt egy palota, a kapuja előtt ott tátogott a szárnyas farkas. Nagy kék lángokat fújt olyan messzire, mint egy petrencehordó rúd. Oly forró volt a farkas lehellöte, hogy a királyfi kardja félig elolvadt tőle. A királyfi azért mindig hadonászott a folyt.9. olaalon-8-
