Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1961-03-01 / 3. szám

na hallani, ha a közelben akadt volna belőle.

A tölgy mesélni kezdett:- Kezdetben a fák békességben éltek. Néhány heves vérű állat durva, figyelmetlen mozdulatától eltekintve, csak a vihar volt az ellenségünk. Mástól nem kellett tartanunk. A vihar is csak néhanapján jött méregbe, mert féltékeny volt a Napsugár szépségére.

Abban az időben még emberi beavatkozás nélkül szaporodtunk, népesedtünk. Mégis jóval többen éltünk, mint napjainkban. Létünk hosszú, zavartalanul békés volt. A félelmet hirből sem ismertük.

Sorsunk változása akkor kezdődött, amikor a vas megjelent a Földön...

A beszélő tölgytől nem messze, egy avarral dúsan belepett helyen — törött baltafej feküdt halálos sérüléssel. Ugylehet,' valamelyik favágó vetette oda, mert látta, hogy a 'kenyérkeresésben nem lehet többé segítőtársa. Mennyi ideje volt ott? Ki tudná megmondani...

A törött baltafej sorvadt mélyen az avar alatt, mely évről-évre mindig vastagabban betemette. Képét belepte a rozsda. Fénye megvakult a sötétség zárkájában. Napsugár, friss, éltető levegő hiányában az enyészet prédája lett. A tölgy és a fák beszélgetését még meghallotta. Nem állta meg válasz nélkül. Maradék erejét összeszedve elcsattogta a véleményét. így értesültek a többiek a létezéséről, amelyet eddig, tehetetlensége fölötti szégyenében, titokban tartott :- Ne ócsárold tölgy az én hozzátartozóimat! Te tévedésben élsz, ha azt hiszed, hogy a vas ellenségtek. Mi sohasem ártottunk volna nektek. Ti vagytok a hibásak, a ti fajtátok volt az áruló! A vas sohasem lett volna gyilkosságra képes, ha nem élt volna közöttetek egy áruló, aki beállott az Ember szolgálatába baltanyélnek!

Halotti csend követte a baltafej szavait. A bölcs, öreg tölgy hallgatott a legjobban. A megszégyenítésen annyira elgondolkozott, hogy soha többé nem jutott eszébe réfeittápasztalatairól oktatni a fiatalokat.

i- Dr. B. Hámory Várnagy DaIma -