Magyar Cserkész, 1961 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1961-07-01 / 7-8. szám
Népdal gyűjtő úton... A következőkben leközöljük Bartók Béla egy levelét amelyet Geyer Stefi hegedűim vésznőnek irt s amely bemutatja,hogy nem ie volt olyan könnyű a népdalgyűjtés értékes munkája. Ugyancsak ezt a levelet, igy ahogy van, kis tábortűzi jelenetként elő is adhatjátok: "Gyergyókilyénfalva, 1907 aug. 16. Utas /Bartók, belép/ : Isten áldjál Farásztasszony: Jézus tartsa meg! U: Itthon van-e az ura? P: Nincs hon, lemene regvei azekervel a mezőre szénát hordani. U: Hát hogy mint vannak? P: Hát mű csak megvonánk valahogyan, bajaink es vadnak, munka es vagyon elég. U: No csak valahogyan megbirkóznán vele. P: Hát az ur mit káván?/kislányához:/Hojsza csak egy széket az urnaki - Itt a szék, Uljönsza le. /lányához:/ Erejszétek bé a malacokat 1 U: Hát lássa csak, olyant jöttem magától kérni amit még nem hiszem hogy kértek volna. P: /csodálkozva figyeli/. U: Azt mondta itt a szomszédasszony, hogy maga tudna afféle régi-régi világi nótákat, amit fiatal korában még az öregektől tanult. P: En?! Hégi nótákat?! Ugyan ne bolondojzon velem az ur. Hi-hi-hi. U: De nézze csak, ez nem bolondság. Egészen komolyan beszélek! Csakis azért Jöttem le messziről, nagyon messziről Budapestről, hogy megkeressem ezeket a régi-régi nótákat amelyeket csakis itt tudnak. P: Hát aztán mit csinálnak ezekvei az énekekvel, kiszerkesztik? U: Dehogy! Arra való ez a munka, hogy ezeket az énekeket megőrizzük, hogy fel legyenek Írva. Mert ha nem Írjuk féli később nem fogják tudni, hogy mit is danoltak itt ebben az időben. Mert lássa, a fiatalok már egészen más nótákat tudnak, nekik nem is kell a régi, nem is tanulják meg, pedig azok s okkal szebbek, mint a mostaniak. No ugró? Hát ötven év múlva már hírüket se fogja senki tudni, ha most fel nem Írjuk. P: Ugye /szünet/ Bruhahahaha - hihihihi, nem, én még se hiszem! U: Aétségbeesve/ De nézze csak néni,ezt a könyvet. /Fütyül egy nótát/.Ezt Gegő Andrásné énekelte /másikat fütyül/,ezt meg Koda Bálintné. No ugye, maga is ismeri ezeket? P: Aj! Elmúlt már az én időm. Nem arra való az ilyen vén asszony, hogy ilyen világi énekekvel foglalkozzon, én már csak szent énekeket tudok. U: Dehogy, maga még nem is olyan vénasz - szony! S a többiek, Csata Istvánné meg Hunyadi Ignácné, mind azt mondták, hogy maga olyan sokat tud! P: Ajl, nem olyan már az én hangom,hogy.. U: /közbevág/ Nem kell ide olyan hang, ha csak egészen gyöngén fújja, úgy is jó lesz. P: Fiatal legényekhez, leányokhoz kell menni, azok tudnak ám sokat! U: Dehogy! Azok csak uj nótákat tudnak \ de nekem arra nincs szükségem, mert az már mind megvan. Vannak itt olyan régi keserves énekek mint ez: /fütyülni kezdi a Szi- * várvány havasán-t/. Ugye, ismeri? Mi ennek a neve? P: Hallottam valamikor az éneket, de nem tanultam vót meg. U: Hát nem tudna-e talán más ilyen éneket? P: Vaj egy kettőt tudnék, de ilyen hamar nem jut az embernek az eszébe. Éppen ha kell, nem tudok egyet se. Haj régen sokat tudtam. És a sok munka - suj egye meg! elveszi a kedvünket az énekléstől - Mikor még lány voltam ... U: Igen-igen, gondolkozzék csak vissza, hátha eszébe jut valami a régiekből. P: /fiához:/ Iersze, vidd ezt Ábrán Istvánhoz, odaát van kalákába György Felicéknitt. /Gondolkozik hosszan/ - E- szembe jutott egyl U: /Felcsillanó reménységgel:/ No halljuk! Halljuk! P: Osztán hogy es mondjam, csak úgy szó - ul? U: Dehogy, hanggal ahogyan énekelni szoktak! P: /belefog s végigfujja:/ zí— .____ A=.— V-1 1 2 p—a — ■ _ar — Ezt a ke - rek er - döt já-rojnn én Aj, ez nagyon régi ének! Ul Tudom, tudom, ez nagyon szép. De nem tud még régibbet? No csak gondolkoz - zék!
