Magyar Cserkész, 1960 (11. évfolyam, 6-12. szám)
1960-06-01 / 6. szám
MAGYAR CSERKÉSZ MEGJELENIK HAVONKÉNT — KIADJA A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG Itt van, megérkezett a hőn óhajtott, minden diák által várt vakáció! Éljen a szabadság! Sarokba a könyvekkel. Eleget tanultunk, fáradtunk az iskolaévben, most következzenek az édes semmitevés hónapjai. Hát igen, majd sportolok is, meg elmegyünk szüleimmel nyaralni. Azért az olvasást sem hagyom teljesen abba, mennyi izgalmas regényt kellett a tanulás miatt félretennem, elő velük! Te is igy gondolkozol? Akkor bizony helyetted szégyenlem magam, hiszen Te cserkész vagy! Na, ne vágjál arcokat, biztosan azt gondolod bosszúsan magadban, hát mint cserkész, már semmi örömem, pihenésem nem lehet? - Dehogyisnem! De mint cserkész, arra törekedjél, hogy értékes szórakozásokkal töltsed az idődet, hogy boldog megelégedettség töltse el szivedet, ne pedig az a kiábrándult üresség érzése, amely olyan Jellemzően Jelentkezik egy-egy léha, üres "szórakozással” eltöltött nap után. Természetes, hogy pihenjél, és nagyon helyesen teszed, ha testedet különféle sportokkal edzed, anélkül, hogy túlzásba vinnéd őket. Azt is Jól teszed, ha szórakoztató könyveket olvasol, de fércmüvekre bizony nem vesztegetném a Te helyedben az időmet, mikor annyi, de annyi remekművet Írtak a világon, hog^ ha kétszáz évig élnél, akkor sem tudnád azokat mind elolvasni. Gondolj arra, hogy minden értéktelen könnyvei, valami sokkal értékesebbtől veszed el az időt, amelyek a szórakoztatáson kivül tudásodat is gazdagítják, és biztos, hogy károdra nem szolgálnak. Vigyázz arra, hogy a vakáció napjai ne menjenek lelki életed rovására. Vallási kötelességeid teljesítésében nem szabad szünetet tartanod soha! Sőt lehetőleg mélyítsed el lelki életedet, amire a hosszú nyugodt hetek nagyszerű alkalmat adnak. így lesz majd egy értékes, cserkészhez méltó igazi vakációd! 35.-XIÉVF. 6.' SZÁM Ára egész évre 3.- dollár, 1 pld. 30 cent. 1960 JUNIUS-3-ITT A VAKÁCIÓ!!!