Magyar Cserkész, 1959 (10. évfolyam, 2-5. szám)
1959-03-01 / 3. szám
HONFOGLALÓK FOLYTATÁS Nem is birták tovább pár percnél a magyarok szorítását. Életüket menteni nagy rikoltozással hirtelen abbahagyták a harcot és kivágtak volna délnek, amerről jöttek.Még nem értek azonban a fák alá, amikor onnan is nyakukba szakadt a baj . Hűi, mogyeri, hűi, hűi - hallatszott a fák alól s sziszegve pányva szelte át a levegőt, egyik besenyő nyakán megfeszült a kötél és furcsa, hörgő hangot hallatva repült át lova feje fölött. A többi elkeseredve megfordult és nekiugrott megint Och-tum és Semet legényeinek. Már nem életükért verekedtek, hanem a becsületért és szolgákért a másvilágra, azért lendítették a csákányt, fejszét, kardot rettenetes dühhel. Nem sokáig tartott a viaskodás. Csakhamar gazdátlanul száguldoztak a besenyő lovak, némelyiken furcsa, nevettető helyzetben ült vagy lógott gazdája. Och-tum arca csupa vér volt, hatalmas vágás éktelenkedett süvegszélitől orráig.- Csak bürömet nyisszantotta meg az erdengfi, süvegem birta vágását, az ü koponyája nem az ién csapásomat, jaó meglékütem ütet - mondta Semetnek, aki lórpl szállt és fücsomóval tisztította véres kardját. - Maradt ilve egyis közülük?- Maradni nem sok maradt, hacsak nem egyedül az, akit árkánnyal szedett luvárul Egus. A főlegény kiegyenesedett ültében, szeme vékony csikké szűkült, keze a nyeregkápán lógó bikacsökhöz kapott a fogai közt szűrte ki a szavakat:- Hát visszagyütt az Egus?! Oszt megárkányozott égyet közülük, tám fejszéztél is Tétényfia? - csattant fel hangja. Elcsendesült a zaj, káromkodás, kurjongatás, nevetgélés, hangos szó. Tűz körül heverészők közül lassan feltépászkoöott a legényke, komótosan Ochtumhoz ballagott és hüvelykujját övébe akasztva szétterpesztett lábakkal megállt előtte s úgy dobta fel hozzá a szót;- Fejszézni ippeg nem fejszéztem, nem vót mán kit, csak kopjával döftem ki egybül izét, még tizenhat esztendős sem vónék, osztón mául van inasom tulontulra.- Úgy, kopjáztál, Tétényfi! az osztán derék dolog - csikorogta a főlegény. - Igencsak dicsérnélek, ha a harcnak előtte mást nem mondtam vóna. De mást mondám vaia, és most is mást mondok. - Leugrott a lóról és egészen Egus képébe állt. - Bújj ki csak csek.. Z j menedbul meg umogódbul. - az szótlanul engedelmeskedett és pár pillanat múlva ott állt félmeztelenül az ezüstöző holdfényben. Och-tum lassan háta mögé került, kezében meglendült a bikacsök és keményet csattant a legényke hátán. Üts zör egymásután. - Most pedig ugorj loadra, Tétényfi, oszt ahogy mán mondám, még az reggvel hirt vigyél az hadnagynak. - Semethez fordult. - A te Jeginyednek kétszer annyit osszál ki. U idősebb. - A tűzhöz lépett. - Agghatok ennyi, innya - szólt a többiekhez.Nagy harapásokkal falta a szalonnát és köleslepényt. Tele szájjal mondta Semetnek. - Mi se maradunk itt éccakára. Meglőhet, nem sok idő van az besenyő főhad gyüttéig. Csak két halottjuk volt. Ez azir van - magyarázta poroszkálás közben a fiataloknak - mert aki vesztit érzi, elveszejti fejét is, nem lát, nem hall, vaktában üt. Másnap délután érték el Tétény szállásét. Disztelen bőrhadisátrában fogadta őket a hadnagy. Hatalmas, nagy fejű, nagyorru ember volt. Oldalán nem türk szablya , hanem jókora egyenes frank kard lógott. Három éve ő is pusz- 1 1 = hurokkal 3 = ingedből ü = bőr mellényedből 5
