Magyar Cserkész, 1959 (10. évfolyam, 2-5. szám)
1959-02-01 / 2. szám
KASSA Siró városnak nevezte Ka ss á t Vécsey József felvidéki Írónk, aki egy pompás regényben - "A siró város" - örökitette meg a cseh-szlovákmsgszállás első napjait, majd a magyar visszafoglalást és újból a cseh uralmat.Valóban van sirnivalója Kassának, mert az utóbbi félszázadban sok mindent megért:két vesztett háborút, többszöri ellenséges megszállástj idegen uralmat s egyebe - két. Az első világháború óta ötször cserélt gazdát, de a cseréknek mindig csak a magyarság adta meg az árát. Kassa azonban ma is él és az uj cseh- szlovák uralom ellenére ma is hűséges a magyarságához, amelyhez egy ezereves történelmi múlt fűzi. Szent István korában az A b a - nemzetség tulajdona volt, innen ered az Abauj- vármegye elnevezés is, amelynek Kassa volt a székvárosa. Kedvelt városa volt Nagy Lajos királyunknak,6 tette meg Kassát a magyar-lengyel kulturális és kereskedelmi kapcsolatok központjává s ő e-r melte szabad királyi városi rangra még 1379-ben. Virágzó város volt Zsigmond király alatt is, d e igazi fénykorát Mátyás uralma alatt élte, amikor a város épitészetileg is sokat fejlődött, A török uralom és a reformáció indította el Kassa hanyatlását, borzalmas járványokés tűzvész pusztítja el többizben a várost,arai az tán nagyon sokáig nyomot hagy a fejlődésén. Bocskay István 1604-ben elfoglalja Kassát s ettől kezdve a város a németek elleni ellenállás fő fészke,az erdélyi fejedelmek udvart tartanak itt is és sokat köszönhet nekik a város. Itt tartotta esküvőjét 1626 - ban Bethlen Gábor fejedelem Brandenburgi Katalinnal. Itt volt a székhelye Thököly Imrének és II. Hákoczi Ferencnek. Szabadságharcuk egyik legfőbb erőssége éppen Kassa volt. Kazinczy Ferenc, a magyarryeÍv nagy harcosa, sokáig lakott itt a " Fekete Sas " nevű szállodában s itt alapítja meg Bacsányi Jánossal és Baróti Szabó Dáviddal együtt az első magyar irodalmi folyóiratot, a Kassai Magyar Múzeumot, majd utódját, az"Orpheust". Kassa ebben az időben a Felvidék fővárosa,főleg szellemi vonatkozásban. A török hódoltság elöl Kassára menekül az e^ri püspökség és ide teszi át székhelyet a püspök is. Itt alapítják meg Kisdy Benedek és Barkóczy Ferenc egri püspökök a kassai katolikus egyetemet, amelyet a jezsuiták vezetnek egészen a feloszlatásukig. Kassa ezidőben még nem püspöki székhely, a kassai püspökség 1804 - ben létesül a rozsnyóval egyetemben. Területüket az egri püspökség területéből hasitják, kárpótlásul az egri püspökséget érsekség rangjára emelik. Kassán már korán megtelepszenek a szerzetesrendek is, igy Nagy Lajos korában a dömések, majd később a ferencesek és a jezsuiták is. A Jézus Társaság feloszlatása után helyükbe telepednek premontreiek, akik átveszik a jezsuita gimnázium vezetését is.Kolostoruk a regi jezsuita épülete lesz és templomuk a jezsuiták kéttornyú temploma lesz. A város plébánia templomát a mai gótikus püspöki székesegyhá - zat a Fő utca kiszélesedő részén, még 1382-ban kezdték épiteni Vilard de Honnecourt farncia építész tervei szerint. Ő volt a tervezője a zsám - béki premontrei prépostság ma már romokban lévő pompás templomának is. A székesegyház,vagy közismertebben a Kassai Dóm mellett áll a Szent Mihály kápolna és a különös múltú Orbán torony. Az 1556-os kassai nagy tűzvész alkalmával megolvad - tak a város összes harangjai, az összeolvadt ércből Illenfeld Ferenc harangöntőmester Szent Orbán tiszteletére egy hatalmas harangot öntött, de olyan nagyra sikerült, hogy a Dóm egyik tornyába sem fért el. Nem volt más megoldás,qjint külön harangtornyot épiteni és ebbe a toronyba húzták fel az Orbán harangot, mely mélyen búgó hangjával ma is egyik jellegzetessége Kassának. A látogató, ha először jár Kassán,a Szent Erzsébet székesegyházba zarándokol el elsőnek. A magyarságnak szent helye ez, különösen mióta ismét csehszlovák kézen van a Felvidéknek ez a majdnem szinmagyar városa. Ugyanis a szekesegyház kriptájában nyugszik 1906 óta II. Bákóczi Ferenc, az egyik leg - nagyobb erdélyi fejedelem és szabadsághős, édesanyjával, Zrínyi Ilonával és bujdosótársaival egyetemben, fiodostói folytatás a 13.oldalon 11