Magyar Cserkész, 1956 (7. évfolyam, 1-2. szám)

1956-02-01 / 2. szám

Magyar cserkész dala

őrségen álló magyar vagyok.

Apám a Kárpát hegyfalát védte Dacos erővel. Meg is halt érte:

De engem itt hagyott.

Itt hagyott, hogy álljam a vártát, Készen legyek, ha mozdul a Kárpát,

Ha mozdul az Adria s Erdély hegyeit Megrázza a kin, a harag,

S a szent vihar minden gazt földre térit, üikongnak a vad viharmadarak.

Addig várok és állom a vártát.

Igénytelen kis magyar katona,

Szemem a fekete éjszakába vágom, Viharban állok tiprott pusztaságon; Tűröm a szelet,mely tépi ruhámat.

Sa cudar esőt,amely szemembe csap. Daccá keményül szivemben a bánat,

És tűröm a jeget,a havat, hideget. Rémek kisértik ifjú szivemet.

Csalogat a kényelem puhasága,

Otthoni fészkűnk édes melege:

Csalogat a lámpánk tiszta világa Aggódó szivek hu szeretete.

Csalogat a város, a dal, a zene, Tártszivu könyvek,esti nyugalom. Kishugom is mintha felém intene:

Ott könyököl árva kis asztalomon.

És én állok:a magyar éjszaka éjjeli őe, bs várom a szent uj pirkadatot, Töretlen nagy hittel nézek előre,

Mert hiszem a hajnalt ,a fényt ,anapot.

És tűröm az esőt,a vihart,a szelet,

S mindent,ami edz s forralja a vérem, Mindent,ami fáj és marja szivemet. Karmait a kin,csak vájja be mélyen.

Hadd fájjon bennem, ami elveszett;

Hadd fájjon a tenger kék végtelenje, Hadd fájjon a Kárpát,- s erdélyi hegyek, Szováta,Brassó s a kincses mezők Minden fűszála, s minden kis virága;

A föld szivében hallgató erők:

A szén s az ércek titkos szép világa;

A pásztorok sipja,patak csevegése. Napfényes völgyek aranyló vetése, Fenyvesek zúgása, madár dalolása, Rablott magyar föld gazdag virulása, Hadd fájjon bennem,hadd marja szivem! Minden magyar gond terhét viselem. Virrasztó kinok ébren tartsanak,

A föld erői erőt adjanak.

Fejem lehajtom a magyar talajra S hallgatom a holtak nagy parancsait. Szól hozzám Doberdós Kárpát-hegyeK alja, A belga mezők,Szibéria bus temetője, Hangos ajakkal,csaK egyre tanit:

Hogy keményen,dacosan álljam a vártát, Készen legyek,ha mozdul a Kárpát,

Ha mozdul az Aoria s Erdély hegyeit Megrázza a kin, a harag,

S a szent vihar minden gazt földre terít, Sikongnak a vad viharamadarak.

Addig várok és állom a vártát!

Radványi Kálmán.

7