Magyar Cserkész, 1955 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Arany János:SZENT LÁSZLÓ /Legenda/

Mondja Lajos a nagy király: Eredj szolgám, Laczfi Endrej Küldj parancsot,mint a villám, Köss nehéz szablyát övedre:

A tatártól nagy veszélyben Forog Moldva, ez a véghely:

A tatárra veled menjen Tíz ezernyi lófő székely.

Kél Budáról Laczfi Endre,

Veszi útját Nagy-Váradnak: Kölestermő Kunság földén Jó csatlósi áthaladnak:

Várad kövecses utczáin Lovuk aczél körme csattog, Messze fénylik a sok fegyver, Messze dong a föld alattuk.

Hallja László a templomban Kőrösvíznek partja mellett: Visszatér szemébe a fény, Kebelébe a lehellet:

Koporsója köfedelét Nyomja szinte három század: Ideje már egy kevéssé Szellőztetni a szűk házat.

Köti kardját tüszőjére S fogja a nagy csatabárdot Melylyel egykor napkaleten A pogánynak annyit ártott; Félrebillent koronáját Halántékin igazítja:- Éjfél tájban lehetett már,A vasajtót feltaszitja.

És megindul, ki a térre,

És irányát veszi Jobbra,

Hol magasan felsötétlik Ercbül öntött lövagszobra: Távolról megérzi a mén.

Tombol, nyerit, úgy köszönti: Me^rázkódik a nagy érczió S erczlovagját földre dönti.

Harczi vágytól féke habzik, Kapál nyihog, lángot fuvall; László a nyeregbe zörren S jelt ad éles sarkantyúval: Messze a magas talapról A kőlábról messze szöktet; Hegyen-völgyön viszi a ló A már rég elköltözöttet.

Egy ugrás a Kálvária És kilencz a Királyhágó:

Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó:

Am a lovat és lovagját Elő ember nem láthatja, Csodálatos! - de csodákat Szül az Isten akaratja. -Három teljes álló napig Vivott a pogánnyal Laczfi;

Nem hiányzott a székely szív, be kevés a székely harcfi,

Mig a tatár - több mint polyva, Vagy mint a puszták fövénye - Sivaikodik, nyilát szórja, Besötétül a nap fénye.

Már a székely alig győzi,

Már veszélyben a nagy zászló,

De fölharsog a kiáltás:

"Uram Isten és Szent László!"

Mint oroszlán, vi a székely, Megszorítva, nem megtörve... Most a bérczen, .Láthatatlan Csattog a nagy érczló körme.

"Ide, ide jó vitézek!"

Gyűjti népét Laczfi Endre;

Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rende;

Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is rendül: Sok beállván, mint egy bálvány Leragad a félexemtül.

Sokat elüt gyors futtában A repülő kurta csákány;

Sok ki sem mozdul helyéből, Maga rab lesz, lova zsákmány, Foglyul esött a vezér is Atlamos, de gyalázatja /Nehéz sebben vére elfoly/ Életét meg nem válthatja.

Fel, Budára Laczfi Hnare Számos hadi foglyot indit; Annyi préda, annyi zászló Ritka helyen esik, mint itt. Rabkötéien a tatárság Félelemtől még mind reszket,

És vezekiik és óhajtja Fölvenni a szent keresztet.

Hogy elértek nagy-Váraddá,- Vala épen László napja - Keresztvízre áll a vad faj, Laczfi lévén keresztapja. Összegyűl a tenger néző Hinni a csodába, melyet Egy elaggott, sírba hajlott Ősz tatárnak nyelve hiraet:

"Nem a székely, nem is Laczfi Kit Isten soká megtartson: Hanem az a Lászlói László!

A győzött le minket harczon:

A hívásra ő 0eient meg,

Vállal magasb mindeneknél,

Sem az előtt, sem azóta Nem láttuk azt a seregnél.

Nagy lovon ült a nagy férfi, Arcza rettentő, felséges: Korona volt a fejében Sár-aranyból, kövek ékes:

Jobb kezében, mint a villám, Forgolódott csatabárdja:

Nincs halandó, földi gyarló Féreg, a ki azt bevárja.

Mert nem volt az földi ember, Sgy azokból, kik most élnek: Feje fölött szűz alakja Látszott ékes nő személynek: Koronája napsugárból,

Oly tündöklő, oly világos! -" Monda a nép, az Szent-Lászxc, És a Szűz, a Boiuogságos.

S az öreg tatár beszédét,

Noha kétség nincs felöle, Bizonyitá a templomnak Egy nem szavajátszó őre:

Hogy három nap a sírboltban Lászlót hiába kereste:

Negyed napra átizzadva Találtatott boldog teste.