Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
- Emberek, fogoly a Dávidunk!. Emberek!... A jajdulásra forgószél söpörte el néhányunkat a lőréstol. Páter Góliát. Kimeredt a csatasikra,aztán roppant ugrással a mellvéden termett és szent haragjában egyes-egyedül az ellenségnek rontott. Ebben a pillanatban csörtetett előre lihegve a segitség, egy fél század utász. Mikor szemükbe tűnt bálványozott papjuk ott elöl.e®*maga, orditásra hasadt a szájuk:- A páter... a páter..ne hagyjuk! ... ... A Páter... utána... roham! - és kiürült az árok... Nem volt pardon, kegyelemosztogatás... csak., nesze, az irgalmát! Legelöl a gépfegyverosztag rohant, cipelték az otromba golyóhányó masinákat. Szelid földkupac terpeszkedett a muszka fedezéke előtt5 onnan köpködött az aknavető... Legazolták... A géppuskákat még talán a földre sem vágták, már szórtak négy méter távolságból a pusztulást, egyenesen a fedezek járatába, Hősrege volt az a túlerő elleni . .Häa, Zészlőaljparancsnokunkpisztoiiyal a kezében az élen hajrázott , mi magunk is a dulakodás sűrűjét kerestük, eszeveszett lobogó lelkesedéssel. A páter rajta ragadt a foglyokat hurcoló csoporton és kötélizmu karjával bábként söpörte el maga elöl a muszkákat. Mögötte ott viharzott az ásóval verekedő utásztársaság. Forró, üvöltő viaskodás hullámzott bőszülten. Lépésről-lépésre nyomtuk hátra az elszántan védekező légiót. Pisztolyon kiürült, megfordítva, buzogánynak használtam ... Szemem sarkából láttam, hogy a Páter magához ragadja a tömegből, magasra emeli a megszabadított Dávid tiszteletest... Aztán felvágódott közelemben a föld. Folyékony tüzet, vasat vetett ki magából, a táncoló piros káprázaton keresztül még utolért a kép, Góliát páter megingott és elhanyatlott a vériszapos mezőn... S ezzel elsötétítette előttem a világot a halántékomra öklöző pörölycsapás. Koponyán suhintott egy repeszdarab... Harmadnap eszméltem vissza a földi létre. Addig a nagy semmiben,valahol az élet mesgyéjén jártam. Amint szakadozott agyamról torz lidércálmom, izgatott pörölés hangja jutottéi hozzám a külvilágból...- Ne is felelj, Páter, enyém az igazság!... Ha veszteg maradsz, ha nem rohansz utánam, elkerülöd a gránátot. megmarad a fél lábad. Mond, ki hívott, hogy a muszkának szaladj?Hagytál volna a sorsomra!... Most miattam vagy csonka és csonkaságod az én telkemen szárad... Velem azemközt, a fehér vaságyon Dávid tlszteletes ült, sínbe rakott karral és a kétségbeesés szobraként bámult le a másik ágyra, a falsápadtan fekvő Páter Góliátra.- Az Isten akarta így, testvér!szólalt meg nyugodtan, - az Ur adta., az Ur elvette... •e +• + A történetet követő némaságot egyik katonapajtásunk törte meg.- No és hogy fordult később az életük? Pista bátyám sajnálkozóan legyintett.- Nem tudom, fiuk! A Pátert hátra szállították, mielőtt én még felgyógyultam volna. Aztán az olasz frontra kerültem és a tiszteletessel is elvesztettem az összeköttetést. Ugyballottam egy régi ezredtárstól, hogy a Péter a rohamért Ferenc József rendet kapott. ... Későre járt az óra,elbúcsúztunk, ment kiki a maga utján. Bennem bizony valami kevés hitetlenkedésmag maradt a történet nyomán. Szó,ami szó, kételkedtem a Ferenc József rendben és sok egyébben is. A kora tavaszon aztán rokoni látogatáson fenn időztem egy Bükk vidéki városkában, este beszélgetésbe merülve mendegéltünk s elhaladtunk két lassan bandukoló férfi mellett. Élénken vitáztak.- Hallod - suttogta mosolyogva a házigazdám, - a plébánosunk,meg a thateletes már megint vitatkoznak.Szinte azt hinné az ember, hogy halálos ellenségek, pedig dehogy! Még a háborúban ismerkedtek össze s itt megint együvé kerültek, a papunk ott is hagyta a ballábát... A vitatkozók éppen egy utcaivillanylémpa alatt álltak és a lámpafény sugarában az óriástermetü pap mellén, a fekete reverendán tompán megcsillant a Ferenc József kereszt. Fülembe csendült a tiszteletes meggyőződéssel telített hangja is: -- De ha en mondom, Páterkáml... ők voltak. Dávid tiszteletes és Páter Góliát. Azt hiszem, a rokonaimmég ma sem sejtik, miért vettem le oly hirtelen a hűvös esti szélben a kalapom. Egy hitetlen Tamás kért kételkedéséért gondolatban bocsánatot. Sz. J.- 0 - 0 -7
