Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1. szám
belakkozzuk. Jó. ha a két zászló számára lapos .ászontokot is készítünk. Egy-egy zászló a rúddal együtt csekély összegbe kerül, s ha egyszerre több párt készítünk, kevesebb anyagra van szükségünk, tehát még olcsóbban is felszerelhetjük csapatunkat jeladó zászlókkal. J. ISMERD MEG MAGADAT Én vagyok az a kopasz őrsvezető, aki a novemberi számba, - nem az én számba - hanem a Magyar Cserkészbe, írtam egy kis cikket portyánkról.Mivel azóta nem portyáztunk,se nem táboroztunk,jobb hiján arról Írok, hogy mit tanultam a VK táboron. Ne ijedjetek meg, nem akarlak "komoly" dolgokkal untatni benneteket, csak szeretném, ha szivetekbe vésnétek azt, amit most Írok. Bizonyára hallottatok már az öreg Aesopus meséjét, melyben a róka megmondja a bagolynak, hogy: ha 5 annak tartja magát, amit mások mondanak róla, akkor se nem halálmadár, se nem szerencsemadár, hanem nagyonis buta madár. Ez nem azt jelenti, hogy ne adjatok arra, amit mások mondanak,hanem azt, hogy elsősorban magatoknak kell tudni, hogy ti mik vagytok? Úgyis, mint egy család tagja, úgyis, mint cserkészek, és úgyis, mint magyar fiuk. Ezeket a dolgokat nehéz megmagyarázni. Hiába erősgetném pl. azt, hogy milyen jó magyarok vagytok, ha azt önmagatok nem erzitek. Sokan vagytok, akik érzitek, csak nem vagytok benne biztosak.Hát ezen lehet segiteni! Mégpedig úgy,hogy a sok "funny book" és mozi helyett olvassatok magyar könyveket. Nincsen olyan eldugott hely ezen a világon, ahol magyar könyvet ne kapnátok. Rendelhettek a Magyar Cserkésztől is. /:Szavamra mondom, hogy nem fizettek semmit a hirdetésért. :/ Befejezésül még csak annyit mondok, hogy nem nagy szerencsétlenség az, ha van az embernek egy magányos órája.Nem kell minden percünket szórakozással eltölteni.Nagyszerű időtöltés egy komoly fiúnak egy kis gondolkozás is. Ha azt hiszed, hogy unod magad, csak gondolj arra, hogy aki mindig a mások társaságát keresi, az nem talál önmagában kielégítő társat. Ez pedig már nagy baj. Gondolom, már eleget elmélkedtem , igy zárom levelem, kivánva mindenkinek A jó morzezászlót nagy távolságból is meg lehet ismerni. Ezért olyan színeket választunk, melyek legjobban elütnek a környezet színétől. Az erdős, hegyes háttér előtt legfeltűnőbb a fehér szin; viszont a hegytetőn álló cserkész mögött lévő felhős égbolttól legjobban az élénk piros színű zászló különböztethető meg. Minthogy hátterünket nem válogathatjuk tetszésünk szerint, azért két zászlót fogunk készíteni őrsünk számára: egy pirosat s egv fehéret. A piros zászló közepébe fehér, a fehér zászló közepébe piros négyszöget varrunk. Kissebb távolságra természetesen akármelyiket használhatjuk s őrsünk két jeladó állomással gyakorolhat. Egv pár zászló elkészítéséhez veszünk 84 cm, olcsó fehér vásznat és 84 cm. élénk piros, a mosásban szinét nem vesztő vásznat. Mindegyikből kiszabunk egy 62 x 62 s egy 22 r. 22 cm. nagyságú négyzetet. A rajzban megadott méreteknél nagyobbat vettünk, mert a beszegésre is kell számítanunk. Veszünk még zászlónként 1 méter.keskeny, de jó erős szövésű batiszt szalagot. Ezt három ef yenlő hosszúságú /kb. 33.cm. hosszú/ arabra vágjuk. A megvarrásra megkérjük valamelyik cserkészünk édesanyját, na magunk nem értünk a varróképhez. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a nagyobb négyzet közepén a rákerülő kisebb négyzetnek megfelelő nagyságú részt ki kell vágni, hogy a zászló bármely oldalról tekintve egyforma legyen. A szalagokat közepüknél varratjuk fel a zászló egyik éle mentén, tehát mindegyikből egy pár felerősítő szalagot kapunk. Bár a zászlót általában cserkészbotunkra erősitve fogjuk használni, érdemes külön zászlónyelet is készítenünk. Veszünk a fakereskedésben egy kb. 2 cm. vastag hengeres keményfalúdat / szekrények készítéséhez árulják./ Ebből l6o cm. hosszúságú darabot vágunk, lecsiszoliuk, felső végétől 4 cm. és 6* cm. távolságban, egy irányban átfúrjuk és Jó Munkát1 Szopy 7 KÉSZÍTSÜNK MORSE-ZÁSZLÓT ŐRSVEZETŐKNEK