Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
AMIT A TEMETŐK BESZÉLNEK népmese Egész Európában - az orosz mellett - a magyar nép a legjobb mesemondó. Az meg épen közismert, hogy a finn-ugor népek a világ legnagyobb mithoszalakitó népei. így nem csoda, hogy a magyarnak a mese terén is a legnagyobb teremtó'-f ant' ziá ja van. A mese egész témája, alakjai, cselekményei mind kívül esnek a megfogható, való világon, mégis, nagy hiba volna azt hinni, hogy a mesét maga a nép nem tartja igaznak,hanem csak a szórakozás eszközének. A téma, előadó és hallgatósága válogatja. Ha a mesélő azokat az elemeket veszi, melyek a nép hiedelmében méfj ma is élnek, akkor a mesenek is megvan a maga bizonyos hitele . A népmese három részből szokott állni :kezdés, maga a mese és a záróforma. A kezdőforma szerepe, hogy beleringassa a hallgatót a mese hangulatába, s elvezessea másik világba^ mely a "hetedhét országon túl, az Óperenciás tengeren is túl", de még az üveghegyeken is túl van. A mese e bevezető részében uténozzák a prédikáló papot, aki megmondja azokat az evangéliumi helyeket, melyek alapján beszél. így a mesemondó is meg szokta emliteni,hogy a mesét egy ráncos, öreg szoknya j>66. ráncéban találta. Ezt sok helyen a mese evangéliumának nevezik, ami nélkül a mesélő bele se fog mondókájába. A záróforma rendszerint csattanós, igen rövid, sokszor tréfás, sőt drasztikus, s az a szerepe, hogy visszazökkentse a hallgatót derült hangulatban erre a világra. Maga a mese egyszerű,kerekded .kristálytiszta történet, különösen, ha jó elbeszélő mondja. A mese meseelemekből áll, melyet a mesetipus foglal szerves összefüggő egészbe. Meseelemek, melyek közül igen sok nemcsak a magyar, de az összes keleti, azonkivül a nyugati mesékben is előfordul: a bűvös kard, a kettős, a hármas válaszút, az egyformán öltöztetett három lány közül az igazi menyasszony kiválasztása, a tengerbe dobott gyűrű felhozatala, az elváltozott alakban élő béka, stb. Ilyen és más meseelemeket a mesetipusok foglalnak kerek egészbe. Ezek a változatokkal együtt oly számosak és jórészt annyira ismertek, hogy ezek ismertetését mellőzzük. Igen jellemző a magyar mesékre az állandó kifejezésforma. Sokszor bizonyos, hogy 600, sőt több évvel ezelőtt is szórol-szóra igy mondták. Ez a mese roppant hagyományőrző szerepéről tanúskodik. "Hol volt, hol nem volt"igycsak a magyar nép kezdi meséjét. Ugyancsak ig;en jellemző a "Hol jársz itt, ahol még a madár sem jár?" kifejezés is, amely rajtunk kivül csak keleten fordul elő. Ugyancsak majdnem szószerint ismeretesek keleten "Szerencséd, hogy öreganyádnak szólitottál"., valamint a " ment, ment, mendegélt" avagy: " Mi j áraiban vagy? Megyek szerencsét próbálni!" állandó kifejezésformák is. A mesebeli fiatalság ezzel az állandósult kifejezéssel jegyzi el egymást: "Én a tied, te az enyém,ásó, kapa választ el egymástól'.' Nemcsak szólások;mint "Mit volt,mit tenni",hanem egész párbeszédek is fennmaradtak szórol-szóra, melyek állandóan, ugyan-úgy ismétlődnek.Pl. a mesehős és táltos lova közti párbeszéd:" Kedves gazdám, hogy menjek,mint a szélvész, vagy mint a gondolat?" Csak úgy kedves lovam, hogy se benned , se bennem hiba ne essék. A világ képe a mesékben szorosan összefügg a népek, jelesül a magyar nép ősi hitvilágával,s a mesékben jórészt a vallási világfelfogás tükröződik vissza. A legősibb világkép a mesékben arról szól, hogy a föld kerek, melyet nagy viz vészén körül, esetleg hegyek, s ezen a vizen, illetve hegyeken túl kezdődik a másvilág. A világ vége előtt a mesehős három vízszintes övezetenmegy át, ahol már a madár se jár. Ez a világkép felfogás megváltozott a mesékben is, amikor az ember lelkében a fent-lent, ég-föld, Isten- ördög képzetek kialakultak, s eztán a vízszintes világ is függőleges beosztást kapott. Ezekről az elképzelésekről hiteles, írott emlékek a szibériai sámándobokon vannak meg. A sámándob alakja tojásforma körvonalú, mely vízszintes vonallal két részre van osztva, a felső, leboritott üstformáju az ég, az alsó, a fenekén álló üst az alvilág, a kettőt a föld NAGYKUN ASSZONY 11
