Magyar Cserkész, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
A VÉN ZONGORA A cserkészélet talán leghatalmasabb nevelőeszköze a megfigyelés, és a belőle folyó következtetés. Erre mondom el ezt a kis történetet. Hallgassátok meg. íís ha meghallgattátok próbáljátok igy megfigyelni az élet apró jelenségeit, hisz a ven zongorával naponta találkozhattok. + + + + Valami kis helyismeret azért mégis kell a mondókámhoz, bár ez a történet igazán megtörténhetik bárhol, ahol ilyen vén zongorák és emberek élnek valamilyen hasonló közösségben. És a helyismeret nem olyan egyszerű. Mert ha azt mondom, hogy a klagenfurti magyar tábor, ez mindenkinek mast mond, mint nekünk, akik ebben a táborban éltünk. No de inkább a vén zongoráról beszélek, ha már belekezdtem. Ha személlyé válna, bizonyára valami öreg, bölcs iparost személyesítene meg. Gondolom, szobafestőt, aki élete nagy freskójáról álmodik.A soha meg nem festhető freskóról, melyet odaképzel minden nagy fal üres sikjára. Gyönyörű vonalakkal, sok alakkal, még több felhővel. Égő, buja szinekkel. Piros és még pirosabb rózsákkal, meg liliomokkal, meg galambokkal, ás mély - kék éggel..., ahogy azt már ilyen soha meg nem festett freskók "mesterei" elképzelik. Ilyen lenne, ha személy lenne a vén zongora, amely most is szól sikoltva sirón, az álmokat temető emberek nagyon fájó, befelé siró nagy fájdalmával . Talán Szabó bácsi "játszik" rajta, vagy más botcsinálta muzsikus, hiszannyi akad az unatkozó fiatalság között, akik egész nap verik, verik, és nem érzik sikoltó vén hangjában gyötrő nagy fájdalmát. Szegény Vén Zongora. Mennyit kell alkalmazkodnia. Mennyi hangulatot kell elszenvednie. Mennyi duhaj kéz, mennyifélekép veri át rajta bánatát, örömét és néki ebből semmi sem jut, csak a fájdalom. Szegény Vén Zongora... így beszélget hozzám, segélykérőn egész nap a kantin ablakán átmerthogy fölötte lakom - és hozzám menekül, a baráthoz, a sorstárshoz, az élet minden bánatát - örömét érző sorstárshoz. Egyszer aztán csoda történt. Nem tudom, az alkony hozta-e a csodátj amely gyengéden rezgett a levegőben, vagy a Vén Zongora külön menyorszá - gábol szállt le a mindent jóvátevő Jóság. De leszállt. Eljött, és még az égen búcsúztak a nyugovóra térő lomha alkonyati felhők, egy csodálatosan szép dal szállt velük a krémszinü osztrák nyári estében. Valaki jött. Valaki..., aki odaült a zongorához és végigfutamo - zott a billentyűkön. Avatott művész kézzel. És a Vén Zongora felelt. Halkan, szégyenlősen, mint a kisgyermek, akit valami nagy ur szélit mejjj. De a művész szive tele volt az est hangulatával es nem elégedett meg ezzel. Zsongó árral szárnyalt a dal és büvölten hallgatták a Cserkész-Otthon cimeres falai, az ütött-kopott szinpad, az ivóban fülelő fülek, az ablak előtt hajbókoló virágok, a Pischeldorferstrasse járókelői, a szép opálos este, mely már hideg lilafenyben köszöntötte az első csillagot. Szállt, szálat a dal és a Vén Zongora énekelt bűvösen, szépen, mintha most akarna szétárasztaniminden zengést a szivéből. Méltatlanul meggyötört leikéből most szállt el a táncdalokból és émelygős utcai nótákból ott maradt iszony. Megdicsőülten és megváltottan énekelt, mint a thebai lant és szivének húrjai régen elfelejtett ifjúság, szépség, jóság, igazság dala zengett , melyet finom kezek és tiszta szivek izleltettek meg vele egyszer, régen, mikor még egy féltett szalon dédelgetett kincse volt. Nem tud.om meddig tartott a bűvölet. Azt sem tudom mikor bújtak elő a csillagok. Csak azt tudom, hog.) mély n. ári este volt és a felujongó utolsó futammal valami meghalt bennem. ügy éreztem, rozoga, rekedt szerszám lett újra a Vén Zongora.Pedig egész éjjel búgott még. Ismételgette a nonakkordok és a szükitett szepti - mek varázsát, emlékezve, hogy egy röpke órára újra hangszer volt. Zongora volt. Ezt Neked mondtam el Cserkész Testvér. Kicsi, vagy nagy vagy »mindegy. Ti megértitek, hisz Ti művésznek készültök. Az élet, az igazi, a Magasrendü Élet művészeinek. Hány Vén'Zongorát találtok majd Ti is az utatokon. Hány Vén Zongorát, akik várva — várják a Ti művész szivetek, kezetek, lelketek é— rintését. Az igazi Művészt, a művészek sokaságét várja a világ a sok kontár után. _ , Légy Te művész, drága Cserkész Testvér!... Ls szeresd és váltsd meg a Vén Zongorákat. B g j 4
