Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-12-01 / 12. szám
LÜKÉ TÖNI A TÉLRŐL Kedves fiútestvéreim, itt a tél, mely jelenséget arról lehet leginkább észlelni, hogy az ember olyant erez, mintha lenyelte volna a villanylámpát, s a világosság meg a hő helyett csak a rázás maradt meg. Azt is mondhatnám, hogy az is biztos jele e forrón várt évszak megérkezésének, hogy az embernek vörös az orra. Am Kujtor bácsinak nyáron is vörös az orra. De ennek, az a magyarázata, hogy ő szeszdacnok, vagy mint lappul mondják: antialkoholista s ezért jelszava: le az alkohollal! Tudniillik,le a gyomorba! Dá-dá, csúnya bácsi, látszik, hogy sohasem volt' cserkész. De" térjünk a tárgyra s beszéljünk a télről. Ilyenkor, mikor leszáll a hó, mikor a ház tetejéről jégcsapongások lógnak mikor a nagy hidegben a madárijesztő is didereg s’ a halak megnémulhak. Ilyenkor a jó cserkész kirándul. Én legalább is ezt teszem. Korcsolyázni nem kunct. Hanyattesni mindenki’ tud, miért menjek ki a jégre, hiszen a közmondás szerint r-betüs hónapban hanyattesni rossz. El szoktam nézegetni, amint kivonulnak a komor sielok, felmennek a hegyre. Felveszik a sit, amelvet jobb lenne, ha egyenesen a nadrágjukra csatolnának. Égy darabig úgy állnak,mintha megijesztették volna okét. Azután hanyatt-homlok, de inkább hanyatt,mint homlok, lerohannak a völgybe. i-n egyszer kötöttem sit a talpamra. ügy jártam, mint az óra ingája, íde-oáainógtam, majd olyan lendülettel mint egy sasmadár, legördültem avölgyúzért inkább előre bekötöm a fejemet tiszta kendővel, otthon összetöröm a side3zkákat, amelyeket siléceknek is neveznek, valószínűen azért, mert. "ahová azon léc, ott fü többé nem terem." Mi, jó cserkészek, gyalog megyünk télen túrára. Nincs annal szebtv mint mikor az ember megy felfelé a hegyen és azt látja, hogy a Gusztáv fél’lépéssel a tető előtt hasraesik.s villámgyorsan visszamegy a völgybe. Hogy miért csúszott el? Mert laba alat't hó volt. Mi az a hó? Egy különös természeti tünemény, mely először fehér, azután vizes.Hsak akkor kezd olvadni, mikor az ember zsebre teszi. Megállapítom, hogy a lovak félnek a hótól, mert ha a kocsis rájuk kiált, hogy "hó"! akkor mindjárt megállnák. A'hó előfordul mint golyó, mint ember és mint forgalmi akadály.A legelső esetben dobáljak. Ilyenkor a "meteornitológusok" több csapadékot jósolnak, valoszinüleg azért, mert azt a hógolyót, melyet az ember fejéhez vágnak, tudományos szóval kupáncsapadéknak hivják. Furcsa jelenségt hogy azokat a hegyeket, melvek sokáig vannak hóval fedve, havasnak hivják. Azokat,melyek nincsenek hóval befedve, nem hivják havasnak, hiába is hivják, úgysem jön. Ha nem jön, majd mi megyünk oda, mint az angol költő,Kónfuccs’ mondja : "ha nem jön Mohamed a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez!" /Szeretném ezt látni./ A hegy alatt gondolatokba és hóba mélyed az ember. Mily jó lenne, ha egy kicsit földrengést lehetne csinálni és amig fel nem érünk a hegyre, fölfelé lenne .lefelé. Mig ezt elgondolja az ember és leporolja nadrágjáról a havat, csodálkozva látja, nogy itt-ott titokzatos jelek vannak a hóban. Csak mikor csodálkozás után újra feláll, akkor látja, hogy az a titokzatos jel nem más, mint a saját súlypontjának körvonalai. Nem hiába vagyok én nagy tudós, de meg kell állapítanom, hogy a hóra is mely benyomást gyakoroltam. A hónál is érdekesebb a jég. A jég nem más, mint a vizen a tejföl. Mig a tejfölt az ember elkeni, addig a jégen sajátmaga kenődik el. A jég kemény és hideg. É két dolgot az ember hirtelen leüléssel tapasztalhatja meg. ami nem kerül nagy nehézségbe, mert a jég olyan udvarias, hogy mindenkit, aki rálép, ülőhellyel kinál meg. A iég az ablakokon virágokat fakaszt. Hogy a jégvirágnak milyen szaga van, nem lehet tudni, mert' aki meg akarja szagolni, az szippantás he-15 x ‘ ^ / 's- v. i be. Olyat zuhantam, hogy még a szomorú fűzfák is a hasukat fogták a nevetéstől.
