Magyar Cserkész, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-07-01 / 7-8. szám

ISMERD MEG HAZÁDAT TOROCKÓ E kis sziklazug, saját különszerü életével, jól el van rejtve szem elől, semmi fővonal útjába nem esik.Az ő út­ja, egyedül az ő útja-a hid Borévnél az Aranyoson át, egyedül az ő számára épült. A borévi hidon túl aztán már kez­dődik a torockói ut. S ez ut mentében emelkednek Torockó kincstárai, a vas­bányák. kohók, hámorok, a félevezredes munka tanujelei, a körülöttük félkör­ben felmagasodó fekete döbörök, a ki­hányt vassalak halmaza, melyben néme­lyig hámor úgy el van mélyéivé már, hogy a teteje sem látszik' ki, csak a kürtőjéből fellövelő láng hirdeti,hogy ott a Vulkán legényei dolgoznak. - S a földalatti zuhogás, dübörgés megmondja, hogy nehéz munkát végeznek; a vasat ta­nítják engedelmeskedni. Egyszer aztán a Hármas hámort el­érve, az utkanyarodásnál megnyilik a tekintet előtt Torockó völgye. Egy óriási bérctömeg, fehér, mint a csontkoponya, emelkedik fel merede­ken s hosszú, egetemelő sáncfalat ké­pez a völgykatlan előtt, melyet a má­sik oldalon rengeteg erdőkkel bori tott hegylánc zár körül. A kopár szirtfal a "Székelykő", történelmi ösemlék, bar­langjaiban a bronzkorszak emlékmarad­­ványaival, tetején az ős székelyvár düledékével, mely Dzsinkisz khán fiá­nak hordáival dacolt egykor. De a kopár szirt lábánál, mint egy amphitheatrum páholysorai, mint a Colossaeum karzatretegei emelkednek egymás fölé az emberkez legszebb reme­kei: a csinált szántóföldek. Mint egy óriási eagére, amit megraknak virág­cserepekkel, úgy tűnik föl a Székelykő. Négy ötödé meztelen, holdhideg szikla­fal; az ötödik egy virágágyakra fel­osztott kert. Hasonló szépet csak Lom­bardiában vagy Toscanában lehet látni. 16 A késő őszi vetés táblái szép zöld kér tét képeznek a város körül, mely a völgy katlanát foglalja el, sűrű gyü­mölcserdők közé rejtett házaival, mik közül magasra emelkedik ki az egyis­­tenvallók tornya, aranyos gombjával. Rendes város, amelyben nincs se prókátor, se orvos. S a port mégis el­igazítják s a nyavalyát mégis meggyó­fyitják. Boltja nincs, de azért min­­ent megtalálni benne, ami az élet ké­nyelmére szükséges. Ismeri a pompát, a fényűzést; de azt mind maga állitja e­­lő: a határán túl nem kér senkitől sem­mit. Szeret jól élni, vigadni: de e­­gyetlen egy csapszéke nincsen! Az ide­gen számára vendégfogadó minden ház;az ottlakó pedig mit keresne a korcsmákat Valami sajátságos, sehol másutt fel nem található viselet a torockói, csupán egy város népe számára kigon­dolva. Fekete, báránybőrrel prémezett dolmányok a férfiaknál, ezüstfoglalatú carniol- és amethyszt-gombsorokkal,mik­nek nyitott eleje közül kilátszik a fi­nom bormellény, arra tarka cikornyák himezve selyemmel, aranyfonállal;a de­rekat tenyérnyi széles piros bőröv szo­rítja át, szines szironnyal gyönyörűen kivárva, s a délceg öltözet fölé van vetve panyókául a sujtásokban gazdag kacagány, magasra fölálló rókapremgal­­lérral, azt hatalmas ezüstcsattoktart­ják összekapcsolva a mellen: két ol­dalt hat sor ezüst boglár. A nők viselete fehér irhabőr uj­jatlan mente, fehér, kézcsukléig érő bő patyolat ingujj, fehér, süruráncos fersing, s az arc körülkötve fehér fá­­tyolkenaővei. Néha feltűnik egy-egy fényalak. Egy leány, aki már menyasszony.Viganó­­janak biborpiros kösnyoi: arannyal- e­­züsttel gazdagon kihimzett válliüzője, arannyal áttört piros zsinóröve;a vál­lait, nyakát, keblét elfedő széles gaz­dag csipkék, az övébe felfűzött,hosz­­szan lecsüngő szines selyemkendő, a felhajtott orrú piros szattyáncsizmák, a kézcsuklóit szőritó gyöngyhimezett kösöntyűk a népviselet remekét tüntet­nék föl; de a homlokára tett párta,még ezen is túlemeli azt, a tenyérnyi szé­les arany paszománt, mint egy korona fogja körül a ragyogó tekintető főt, körül lebegve vállig leomló tarka szal­agoktól, amik közül büszkén kiválik az aranyvirágoktól rezgő mátkabokréta: a mennyasszony büszkesége. A Torocko-i Székelykő háromezeröt­száz lábnyi magas szikla fennsik, a­­mely az egész láthatárt uralja, kelet­folytató s a 21. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents