Magyar Család, 1977 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1977-06-01 / 3-4. szám
Magyar Család 9 hozzá. Csodálatos, kitartó lelkesedés fűtötte dr. Kövér Jánosnét, amikor évtizedeken át dolgozott itt Kanadában csak azért, hogy kézimunkában és szőttesben, varrottasban és festett korsóban, himzésben és faragásban feltárja előttünk a páratlan szépérzékkel megáldott magyar nép művészetét, lelki gazdagságát. Ősi üzenet szólt hozzánk, hiszen a kézimunkák motívumai vissza vezettek az ősi szumír és avar időkig, akiktől népünk egy része származott és akiknek művészetét, ornamentikáját híven megőrizte a magyar népművészet. Ósi forrásokból merített dr. Kövér Jánosné és ezzel nagy szolgálatot tett a magyar fajának: feltárta előttünk — a magyar nép művészetén keresztül — ősi múltúnkat, amire joggal büszkék lehetünk, ami újra erős öntudatot adhat minden magyarnak, amikor magyarsága gyengülni kezd itt a nagy idegen tengerben. ízlelgetem a szavakat, amik az egyes kézimunkák alatt állnak: - Irottas, pávás, galambos, szarvasbogaras, sárkányos, pálmás, osztott, stb. - és lelkemet nagy-nagy gyönyörűség tölti meg. Az ősi, legendákba vesző magyar múlt üzen, ősi források hangját hallom . . . Álljanak itt — befejezésül — dr. Kövér Jánosné szavai. Amikor megkérdeztem, mi késztette arra,hogy évtizedek munkáját, fáradságát fektesse a népművészeti munkák alkotásába, így válaszolt: — “Nem anyagi érdek vezetett minket férjemmel, hiszen kézimunkáim nem eladhatók. Csak egyet akartunk: - feltárni népünk lelkének egész gazdagságát a művészetében, hogy abból a szétszórt magyarság új, büszke öntudatot merítsen. Ha ezt a célunkat elértük, akkor munkánk, törődésünk, áldozatunk nem volt hiábavaló.” Drága Matild néni és János bácsi! Célotokat elértétek: a kiállítás megtekintése után - büszkébb, öntudatosabb magyaroknak éreztük magunkat! Új verses könyvvel jelentkezett korunk magyar irodalmának koronázatlan királynője, Erzsébet Aszszony, akit az év elején sokoldalú munkásságáért Harsona Diplomával jutalmaztunk. Ez a kis könyv remekül megírt szonátákat tartalmaz Erzsébet királyné problémákkal teli életéből. Ezekből ezalkalommal két verset emelek ki. Az egyik minden haza éltetőjéről, az Édesanyáról szól a szeretet szép emlékeinek újra élésével. Annyira eleven, mintha csak szívünkből fakadt volna minden sora és bennük mindnyájunk Édesanyjára ismerünk. A másik, bár Deák Ferenchez szól, de üzenete ma legalább annyira aktuális, mint akkor volt. Üzenet ez minden magyarnak, aki'megszentelt Haza határain belül, vagy kívül az emigrációban él.Kötelességünk teljesen azonos: — harcolnunk kell mindhalálig szép Magyarországunkért, hogy ismét nagy és szabad legyen! KISJÓKAI ERZSÉBET: MAGYAROK KIRÁLYNÉJA, ERZSÉBET ...a szeretet az élet sója.” — ANYÁM ölében tartva féltett kincseit, figyelt kacajra, rég elfelejtett szóra, mi holt, kihűlt és mégis felhevít, mert drága emlék, egyetlen vagyonka. Szelíd arcát a napfény beragyogta. Szép őszi fényben üldögélt a kertben, sápadt kezében szunnyadt levelem, minden sorát kívülről tudta már, mert gondolatban együtt volt velem; sebemre írt lehelt, úgy balzsamozta, támogatott, távolból átkarolva. Ő volt az ajtó, melyen át beléptem, a hang, az íz, a szín, az oltalom, általa élek, eszmélek, tudok, és tenni készen lendülhet karom. Ott üldögélt, de múltba fordulóan
