Magyar Család, 1977 (18. évfolyam, 1-4. szám)
1977-06-01 / 3-4. szám
nyód, Zalavár, Szigliget, Sümeg, Csobánc, Kis-Komár várai még állnak: ott a portya még áldozatokba kerül. Ezeket a vidékeket messze elkerüli a török csapat. A Balaton nádasai az esti szél fuvallatára sejtelmesen zizegnek. A nádasok mellett elhaladó törökök hol jobbra, hol balra fordítják fejüket, ellenséget sejtve. Hátuk mögött az égő falvak fénye, előttük kölestáblák, alvó faluk pihennek. Keresztúr völgyhajlatait a köd ülte meg. Zsarátnoktól tüzet fog az út mellett húzódó halászkunyhók sora. Síró gyermekek hangját viszi az ég felé a gomolygó füst, - anyák sikolyát nyeli el a sötét éjszaka. Lángba borul a Balaton száraz nádasa, s mint égő tűztenger festi vörösre az eget. Családok élelmét emészti föl a tűz, boldog családi kunyhókból hamu válik. Kialszik az olajmécses, elhalkul a magyar nóta, az öregek ajkán megdermed a mese. Hajléktalanná vált halászemberek szemüket az égre emelik. Nincs otthonuk többé, nincs élelem, amit az éhező gyermekek kezébe adhatnának. Közeledik a vég, jön a tél, jön a biztos halál. Nem ad feleletet a sötét éjszaka. Az ég csillag-szemei is fázósan tekintenek le a szenvedőkre. A csillagokon túl talán álmodik az Isten. Váratlanul érte az alvókat Szentgyörgyön is a török előőrs megérkezése. Először a kápolna gerendáit érte a tűz. Aztán a zsúptetők pernyéi, mint millió kis lepke röpködtek a füst-tengerben. A kastélyt körülkerítették. A szérűskert takarmányaitól tüzet fogott a kastély is. Kétségbeesetten harcoltak a jobbágyok a tűz eloltásán, majd a lovasokkal kerültek harcba. Mindkettővel eredménytelenül. Szentgyörgyiné síró lánygyermekét magához ölelte. Vissza a házba már nincs út, mert a tornác deszkái leszakadtak és eltorlaszolták a bejáratot. Margitka ruhája így is tüzet fogott. Szentgyörgyné ruháját teríti rá, hogy a tüzet eloltsa. Eredménytelenül. Mint égő fáklyák tűnnek el a tűztengerben. Lackót magával hurcolja az egyik török. A gyermek sír, ellenkezik. Szeme fölött a délutáni lovaglás eredményeként kapott seb kiújul. Könnyein át látja, amint a tűz felemészti a holtakat is. Mire Szentgyörgyi László megérkezett, csak a ház füstölgő romjait találta. A romok fölött először sírt életében. Senki sem tudta, hogy családot-e, otthont-e, vagy nemzetet siratott-e akkor... ? 4 Magyar Család Ez a kis részlet izlelító't kíván nyújtani a szerző' ragyogóan megírt könyvéből, melyben a 150 évig ránknehezedő török világról nyújt hű képet. Ajánlom, hogy minden hazáját szerető magyar olvassa el régmúltunk szomorú történetét, mert sok vonatkozásban ma sincs máskép otthon. Az igen szép kivitelű könyv a Szerző kiadásában jelent meg és kapható címén: - 66 Spadina Road, Apt. 905, Toronto, Canada, - vagy Könyvespolcunkon is megtalálható, s így a lap címén is megrendelhető. Ugyancsak beszerezhető a fenti szerző ’’Mindig árnyékban” című elbeszélés kötete is. _ a Szerkesztő -Kasza-Márton Lajos: Magyar hősökről Valamikor e dombon itt járt apám, rozsot vágott és zabot, de egy délután itt hagyott. Azt mondták, hős volt mint a többi, aki meghalt, - golyó fütyülte sírján a dalt. S a többi is mind, mind hős volt, hol egy nép, egy ország jelentette mindegyik sorsát. Aztán vége lett a háborúnak. A zab is, a rozs is újra nőtt, mint apám előtt . . . , azelőtt. . És feledni kellett a hősöket. Rend nőtt, változtak utak, betakarták a sírjukat .... Felejteni kellett, hogy voltak - koszorútlan hősök lettek: dehát ezért születtek? És nincs ma sem egy tábla, egy kő, mely hirdetné őket, de koszorú nélkül is él a hőstett! Mert nem igaz, hogy meghalt apám: itt él a többi is a rend alatt; vigyázzák, mit vigyáztak: a dombokat!
