Magyar Család, 1975 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1975-01-01 / 1-2. szám
8. Magyar Család Homik György: ÉNEK HÚSVÉTRA . . . Pálmaágakkal mentek elébe, Dicséretet zengett mindnek szívébe', Ó, Te égküldötte jó. De az ür szeme könnytől csillogó. Könnyező szeme a holnapba lát: E nép ellene majd vadul kiált. Nem magáért, értünk sírt: Keresztre szegzik ők az égi hírt. Boldogságunk ma ... végtelenbe ér, Zsolozsmás lelkünk szabadulást kér. De a mélyből feljött a rém, Bosszút állni Életfejedelmén.. S megszállta őket, megszállta őket; Imádókból csinált őijöngöket. S tépő gyász szállt az égre, Örök szégyen földre, mindenségre. De az Úr könnye szivárvánnyá vált, Jelképül: hogy legyőzte a halált. Érintkezik így a föld, s az ég, Szent hatványban Magasabbrendűség. túltett. Tiszta, higénikus állat volt. Este, mikor munkából hazatértünk, - pontosan tudta az időt, — tíz házzal távolabb lévő sarkon már várt ránk, s olyan bukfencet vetett, hogy öröm volt nézni. Vacsora után a TV elé telepedve hozzám jött, (én voltam neki a favorit; igaz, nőstény volt!) és várta a bátorító szót, térdeimre rakva mancsait: — Na, gyere! Erre az ölembe ugrott és egészen a vállamig kúszott, belenézett a két szemembe, ott duruzsolt, amíg a lefekvés ideje el nem érkezett... Három év után egy autó vetett végét az életének ... Bizony, megsirattuk.... Rövid idő után egy éhes kóbor macska került az udvarunkba. Ez (macska-ösztön) fogyatékossággal szenvedett: higéniája inkább kutyaszerű volt. Hízelegni nem tudott, vagy nem akart, inkább gőgös volt. Leányom mindig mondta: — Ebben a macskában egy arisztokrata veszett el! ... Amikor meglátott, fejét felvetette egyszer, kétszer, mintha csak jelezni akarná: —Na, mi lesz? Mért nem adsz már enni nekem? - Ha nem adtam azonnal, vagy neki nem tetszett, (a májat, konzerv húst nem szerette, a főtt, sült hús sem volt ínyére, csak a nyers hús volt a mindene), akkor pár lépést elment tőlem és háttal felém leült jelezve, hogy megsértődött. Közben egy-egy pillantást vetett hátra, hátha meggondoltam magam és egy jó adag nyers hússal ki akarom őt engesztelni. Ez is az előbbiek sorsára jutott, mert a macskák úgylátszik nem tudnak versenyezni az autókkal. A legfantasztikusabb macska-élmény azonban az anyósomnál történt. (Bár élne még, anyában sem kívánhatnék nála jobbat!) Egy alkalommal anyósom az éléskamrából a pincébe vezető egyik lépcsőfokra egy tányéron négy fasírozottat helyezett el. Pár óra múltán valamiért bement a kamrába és megdöbbenve állapította meg, hogy egy fasírozott hiányzik. Ki lehetettt ennek a mestere? Csakis a macska! — Ezzel visszalépett a konyhába, felkapta az ott békésen elnyujtózott macskát és alaposan elpüfölte. A szegény állat, bűntudat hiányában, képtelen volt mire vélni a dolgot, úgyhogy amikor nyaka körül kissé meglazult a hurok, uccu neki kirohant a konyhából... Két—három nap múlva egyszercsak besomfordál a macska a konyhába és a szájában lévő valamit úrnője lábai elé ejti. Igen! Az elveszett hamburger volt...! Valószínű, hogy valamelyik gyerek, amikor a padlásra igyekezett suttyomban, megdézsmálni a diót, levert egy hamburgert. Ezt megtalálta a macska, s rájött, hogy ezért kapott ki igazságtalanul. Ha beszélni tudott volna, bizonyára ezt mondta volna: — Látod, gazdám, igazsáftalanul vertél meg, itt a bizonyíték! Persze, ezekután annyi jó falat került a tányérjára, mint talán még soha. Ez igaz történet a macska okosságáról. A kutya Summit okosságáról viszont már eleget hallottunk, de nem árt feljegyeznünk egy ilyen történetet sem. Amikor egy kutya lábába tövis fúródott, véletlenül egy állatorvos útjába került. Az orvos megsajnálta, hazavitte és kiszedte a tövist a lábából. Amikor meggyógyult, útjára engedte. Nem sokkal rá egy szép napon ismét beállított ugyanaz a kutya, de mostmár nem egyedül. Egy bicegő társát hozta magával, akinek lábába szintén tövis fúródott be. Leült a küszöbre és csak a szeme beszélt: — Doktor bácsi! Vegye ki a barátom lábából is a tüskét...! S az Ember megértette a néma jelbeszédet... A kérdés még ma is válaszra vár: - kettőjük közül melyik volt okosabb? A kutya, vagy a macska?-»KieecewnL
